Szögedről szökkent jó anyám föl a gyorsra,
hogy meghívhasson engem rágós gyrosra.
Hogy miért lett ily rövid látogatása?
Elmondom, mi lett ittlétének hatása:
Itt álltam, a koszos-mocskos Keletiben,
a restiből néztem, ahogy Ő belibben.
Büffentve lenyeltem söröm maradt habját,
mellettem egy nő szidta kuncsaftja anyját.
Kora tél volt, mindent fehérség borított,
anyám hiába látott, így is ordított:
”Hun vagy má Ödön?” S ezzel más is észrevett,
Ő meg szövegével teljesen készre tett:
”Hej idös gyermeköm, oly nagy a fene köd,
hogy alig látom temérdek szíp feneköd.
Együnk má valamit a sarki büfébe,
most meghíllak, megnízem szádon mü fér be!”
E régi poénról az jutott eszembe,
hogy anyám trükkjeit ma biz nem veszem be.
Azért jöttem fel dolgozni Budapestre,
hogy vígalommal gondoljak minden estre!
Pezsgőn vett szerelmek csillanó reménye!
Szégyenlős férfiasságom túl kemény-e?
Menekülni vágyva a szülői házból,
vidéki hangulatot árasztó gyászból.
De anyám mindig, mindenhová elkövet.
Olyan velem, mint egy utazó nagykövet.
Állandóan feljön minden másnap hozzám,
kijózanodva öblös-ködös frászt hoz rám.
Itt sem marad hát mellettem meg egy nő sem,
Hiába keresem őket oly nagy bőszen.
Így történt hát, hogy megkértem én jó anyám,
ne jöjjön többet, mert nem lesz senki arám.
Rám nézett mélyen, s bölcsen azt mondta ekkor,
”Isten veled, szavam ne feledd majd egykor,
ha magányodban egyedül maradsz fiam!”
Azzal itt hagyott, és én néztem, hogy mi van.
A gyros számban rágóssá vált hirtelen,
azóta lettem teljesen bús, hitetlen.
Kijövök mindig a vasútállomásra,
Nézek távol, nem tudok gondolni másra.
Emlék plédet terítek a padon alám,
és csak várom, hogy mikor jő újra anyám.
Tekintetem a nagy-nagy semmibe mered,
hol köd foszlik, s a múló tél után ered.

2006-03-23