Szétrohadt vaginák bűzlő húscafatjai
kergetnek az ópium szagú éjszakában
üszkös romként merednek fölém
a letört nyakú borosüvegek
szilánkjuk átjárja testem

vérem a föld nedvével egyesült
röhögő dús ajkú száj mered elém
kilógó nyelve lila fagylaltot fröcsög
rám s a nikotintól sárga fogak zúzdaként
morzsolnak és köpködnek egy vénasszony
ősz hajszálait s mindez a nyakamba
fejem lelóg már borszagú az asztal lapja
a marihuánás cigaretta ráégett összenőtt ujjamra
talán el kéne menni innét gondolom hírtelen
tudatomból kisiklik a tér s hogy az idő végtelen
elfelejtem gyorsan mi ez a katarzis
farkasok ordítják fülembe nem menekülsz
nem te vagy az első ki végleg elmerülsz
fejem felkapom érzem a szilánkot
ahogy húsomba mélyed és ez a mocskos
éjszaka röhög rajtam most kell most
kell menekülni tör ki belőlem és rohanok
menekülök összeszorított ajkamon keresztül
préselem ki magamból az éjszaka szörnyű ízeit
elég volt elég volt már
gyűlölt múltam akar visszahúzni
a hajnalig tartó részeg orgiák
vajon ki lesz az erősebb lépteim fáradnak
el tudok-e jutni a hajnal gyógyító fényeibe?!

(vmikor a 80-as évek elején születtek e sorok)