Aznap még a nap is más volt.
Felhők mögötti fakó folt.
Eső lebegett a légben,
derengtél a messzeségben.

Akár földre leszállt angyal,
szerelmes, vágyódó aggyal…
is lehettél…talán…volna,
ha szíved is birtokolna.

De így…csak újra sebeztél,
könyörtelen, hús-fagyott tél,
reményt hozó ölelésed,
kőjégbe zárt csalfa részed.

Óh…mennyire szerettelek!
Óvón téged féltettelek!
Napkelte voltál és nyugta,
ki létünk végigragyogta.

Kétség akkor éledt bennem,
míg lelkednek kellett lennem,
s a színfalak mögött hátul,
belém martál orv-galádul.

Aznap éjjel fénylett a hold.
A nap távoli bús kobold.
Feslett pára hullt a földre,
sötét árnyék bújt a zöldbe.

2006-04-20