Máglyák a szerelemnek (var.2.)
Egyszerű, jámbor lélek volt Walter, nem vér tapadt hozzá, hanem malter, köveket pakolt egymásra ezerszer, építőmester volt ő, míg egyszer egy hangra rezzent: "A templom is ég!" Sorsa így lett munkanélküliség. Lázadás gyúlt lángra a parasztoknál, felégettek sok úri portát azon oknál fogva, hogy betiltotta a szerelmet az egyszerű népek közt holmi papi rendelet. Megnőtt a póri népszaporulat, az egyház nem nézhette, hogy mulat a csőcselék egymás szerető kedvére téve, pedig, hogy pezsgett sok ifjú vére! Így történt, hogy Walter pályát váltott, miután a vérpad mellett állva száját tátott mivoltában kérdőjelek halmazába omlott, nekidőlt a tömegben egy romlott erkölcsű nőszemély, Walter nem kevély, de a testi kontaktus neki nem kedély kérdés. "Kérd...és vidd!" Nyomta neki csecsét a könnyűvérű nő, felvillantva eme becsét, mire Walterünk villámgyorsan elillant, és mivel épp nem dívott a pallos, nem fejsze villant kezében egy hétre rá, hanem tűzgyújtó kovakő. Hóhér lett! Csuklyában megbújva kérdezte: "Hova kő?" Nézett kérdőn a főbíróra, kezében lángolt a fáklya, középen szerelmespár kötözve némán nézte, hogy a máglya Walter keze nyomát dicsérőn szép gúlába rakva (istenem, hol egy korty aqva?) a bíró "ú" lába türelmetlenül dobbantott, a rakás aljára mutatott, Walterünk kezében a tűzzel izgágán matatott, a csőcselék egyik fele sikoltott, a másik ünnepelt, hisz látványosság ez is, gyújtsák már a lepelt! Ami a gyönyörű szerelmespár ifjonti testét fedte, a lány ruhájának lenge vásznából átsejlett zsenge keble, Walter a szigorú bíróra nézett, majd a szép lányra, szeme oda-vissza keringett, e gyilkos tűz találmányra, mely a testeket elhamvasztani volt hivatott, eltüntetni hamuvá e világról, talán hiba ott... Ekképp történt, hogy e nap nem lett a pribék ünnepe, lángolni nem a máglya kezdett, hanem a bíró ülepe, mivel Walter keze nyomán az kapott lángra, jótékony, bárgyú szemekkel nézett a halálraítélt lányra. S mint tudjuk; a nép kedve olyan, mint a változó szél, a zúgó tömeg hamar felbolydult, lázadni gyorsan kélt, az ájtatos, jómódú réteg remegve félt, menekült a főpap is, ki valójában a legnagyobb bűnös, álszemérme hamis, kisgyermekeket megrontó, erkölcstelen, csősz-prédikátor. Így menekült meg Walternek köszönhetően a két bátor ifjú a máglya haláltól, és hősökként, kéz a kézben távoztak. Éltette a tömeg újra a szabad szerelmet, míg a bíró vöröslőn lángolt a máglyán, és én, a krónikás, e történetet leíró, láttam csak, hogy Walter szerényen állt valahol a szélen, és magában jóízűt mosolygott e hírhedtté váló eseményen.
Később visszatért tisztes foglalkozásához; a kőmívességhez, fohászkodott nyugalmas életért a magasságos éghez, holmi nőkkel a testi szerelmet továbbra sem gyakorolta, és senkit sem zavart magányos agglegény volta, ha ismerte volna Platónt, ő lett volna rokonszenve tárgya, néha bizalmasan rákacsintott Riska, a szomszéd tehene. Trágya, bágyadt, egyhangú sorsát átadta minden természetes elemnek, és évente egyszer - emlékül - máglyát gyújtott a földi szerelemnek.
2006-08-09
|
|