öt percre álltunk az éden kapujától
mikor egy hang kísértet robbant szilánkra
zúzva hártyánkon a jövőt hogy imától
búcsúzó fellegeket aggasson szánkra
a múlt lidérce kis sírokat lapátol
röhögő szellemeknek mennyeit szánva
mintha magját venné el síró apától
hogy könyörög az utca kövén az árva
tenger ízű létet öklendezve gátol
jeltelenül az égi dicső kaszárnya
embrió hadsereg fáradt álma cáfol
szívünkre szárad szét a szerelem szárnya
a valamikori imádott mosolya
torz vigyorral fecskendezi belénk mérgét
ő a múlt és a jelen falánk tohonya
mozdulattal sebzi bőrünk édes kérgét
bódító tengerünk pusztító zátonya
ki átkot szór s a gyűlöletből kér még
mellkasában érlelt fonnyasztott áfonya
étkünk keserűvel futtatott réz érmék
üszkösödj el ne légy a holnap zápfoga
hadd töltse szívünket zubogón vad vérzés
mint rég és jóságunknak legyen záloga
boldogan jövő szerelembe fúlt érzés
2006-09-28
