Beszéd a költőhöz
Dübörögj csak, dühöngj, míg nyomorúságod fantom csókja üszködbe nem szakad! Naftalinba mártott sejteden lakmározzon az ördög bókja! Hófehér selymeken apadna a szó, de a tű fokán elakad. Fertőzött kelés rút vigyorba fakad. Sejtheted tükrözött vetületed árnyán kúszó rejteked. Kifoszlott a fosztott koszba vájt múlt, mámoros leheleten kimúlt, mikor egy gyönge sóhajon kisimult. Üvölts meg nem értettként, - élre vasalt lelkek kísérteteként - kolduld a szavak érces hangját, hátha egyszer mások is meghallják. Teremts mítoszt a magadból kivetkőzött ideghúrokon pendülő csenevészen csontöltözött derengőn kétes fénybe! Húzd le magad - bűzös-bűnös szavak! - anyagoddal a mélybe! Illatozzon sok bimbódzó virágszál! Pedig a gyökérben méreg! - mi más áll! Súlyos sós csepp könnyű könnyűt mázsál. Arcodon izzadt vágylé strázsál, míg a közmunka dandárján egy jóllakott mászkál, kérdő tekintetekben vájkál, pedig nem is bányász, csak köszvényes, nem törvényes részvényese a ma piócáinak akként, miként a tegnap apácáinak forró testét sem hűti a szó ima idézete, csak nyíló résük részét műti szét a test buja végzete. (Vajon a falon túli végzett-e?) Vetíts csak dolgos szó-szolgaként, a pillanat pászma vászna hiába vihorászna, fásult alkonyon csókoljon homlokon a Múzsa... (...helyett vádló szavak kössenek gúzsba! Elmész ám a jóöreg búsba! Mennél inkább hattól kettőig három műszakban robotolni, a szüntelen szürke bódulat döglovát befogni - rabszolgaigáját, hogy az ősasszony is befogja száját, nemcsak húzza fel a gőgig! Hiába ámulat tolni szekered rúdját a nőig, élveteg mulandó igézet; behatolni végzet, hol a sármos szó apadó nézet négyzet a levitézlett köbön, lebeny egyveleg rög göbön rúg rútul. Kínrémjén szembeötlő, a pompás költő; vígad, nem búsul, foltos ruháján csillog cicomája, átlátszó, rút háján hízik dicső mája, a szomszéd sarokig ér tudománya.
Az asszony hallgatag. Már nem mondja; balga tag. A miértek felszáradtak a konyhakőről.
A költő tovább mesél egy álombéli, csodás, sosemvolt nőről...)
Dühöngj csak költő, alkoss, szeress, hogy önmagad lehess! És meglátod majd; a magányos perceidnek nyelvet öltő, minden megálmodott, kőbe vésett pillanatod, lelked leggyönyörűbb kirakatába - kirakhatod!
2006-12-27
|
|