Csodállak tajtéktobzódó mohósággal,
Lepréselném minden elhagyott lábnyomod,
Mit angyal lépted szívem sarkába nyomott.
Látod; nap, mint nap küzdök a szabadsággal.

Már nem vagyok kancák közt üzekedő mén,
Meggondolatlanul megszelídítettél,
Dübörgő vágyamtól izzik fel most e tél.
Ne háborúzz; szeretkezz...vagy mit tudom én!

Szemkápráztató gyönyörűségeidtől
Dühöng az ölem, vonyít fakasztó terhe.
Halj és szüless bennem, mint ki karóba dől!

Égj, mint aki vad tűzzel játszani merne!
Térdre borulva könyörög e gyötrő kín;
Ne szenvedtess, hadd legyek újra benn és kinn!

 

2007-01-11