Ne gondolj túl mélyre,
tudod, ahogy hajolsz,
ezer másik személyre
vetsz hiú árnyat,
míg szíveddel hangosan zakatolsz.
Tiszteleted az ősök álma,
de szárnyat
növeszt benned a kétségbeesés;
lesz-e hűst adó pálma,
vagy pokoli sorsot hoz a bűnbeesés?
Ne gondolj túl mélyre,
tudod, ahogy hajolsz,
gondolj a fertőre, kéjre,
ahogy fénytelen másnapokat habzsolsz,
míg homlokod nem koppan a küszöbön.

 

Kábé így lesz, vagy nem lesz,
talán hamleti kérdés a köbön,
öntudott lényed tesz-vesz,
és elfeled majd egy árva tegnap.
Megkaparint a jövő jeges lehelete,
talán-talán felfedeznek egy nap.
Akkor a dicsműfényben megkérdezheted:
EZ kellett-e?

 

Addig álmodj csak szabadságról,
vad kalandok keresztezzék utad,
ágról szakadtan otthontól légy távol,
ne legyen múltad, csak a jelen, a jelen
pusztítson vagy emeljen magasra.
Éljen-éljen! Vagy dögöljön! Zúg a tömeg.
Ess hasra! Hiszed-nem, meg kell, hogy öljön
a posványcsöndzavaró lélek,
ha túl mélyre hasítasz,
monoton torkú emberlöveg
lő szerte szét, vagy ken fel.
Ne kiáltsd, hogy félek!
Kelj fel, menj csak most el.
El. Tovább. Előtted minden.
A holtak nem ítélnek.
Élők esküjét fesd az égre.
Bölcsességed porszem innen.
Érezze, kit csókolsz!
 
Ne gondolj túl mélyre,
tudod, ahogy hajolsz.
Erekben tocskol mocskosul az ember-galopp.
Csak a lélek andalog gyalog.
Vigyázz, ne ess nagyot,
ha épp szabadságra mennek az angyalok.

 

2007.04.26.