A tölgy
Roszog az avar talpam alatt, rozsdafa nyílik arcom előtt, lombfátyol legyez ónos felhőt. Harmatot harapni zsenge falat.
Erdőcsend őszi gallyon penget, megrezdül lankamélyi horpasz, csermely felett a tölgy már kopasz. Büszke törzsén ága integet.
Magányos ő, mint kósza sétám, magasul... talán az ég hívja. Igézőn néz le rám, bölcs-némán.
Emberöltők rém harcát vívja, míg jő a fűrészfogú sámán. Addig időnk erébe írja.
|
|