Ödönke és a szuronyos puska
Épülő toronyházak között ment a grundharc, galeriba tömörült sok kis pimasz kölök, Ödönke volt közülük a legzsiványabb arc, felnéztek rá, mikor kiáltott: "Nem tökölök!"
Az ellenség támadott a romos falon át, botokkal verték vissza utcájukba őket, sarki közértből loptak kenyeret, szalonnát, lenézték a lányokat, fütyülték a nőket.
Vérre menő harcok során könnyen tört az orr, de nem volt fájdalom, szakadt a vásott ruha, kalandvágytól komisz gyerkőc csontja is beforr, izgalmas csínyekben csak a gyáva volt puha.
Elcsent Románcot szívtak bokrokban lapulva, a nagyobb vagányok fütykös versenyt rendeztek, a vesztes is esélyt kapott egy óra múlva, mikor a leggyorsabban ellőtt, s felharsant: "Nesztek!"
Egyszer, egy épülő tízemeletes alatt, Ödönke talált egy régi, szuronyos puskát, mindenki csodálta, dicső volt a pillanat, kihívott rendőr szakította meg a mustrát.
Lihegve rohant a becses zsákmánnyal haza, büszkén mutatta meg otthon fáradt apjának, aki dicsérő szó helyett így kezdte: "Az a ...", Ödönke pofontól repült ajtófélfának.
Nem tudta akkor, hogy fegyverért börtön járhat, a rendszer mondott ellensége így is lehet, a vörös csillagok mindig éberen várnak, ki fegyvert rejteget, könnyen rács mögé mehet.
Mikor a háborús relikviát kidobta a földszinti kukába a szomorú Ödön, "elvtársi" fotóra felnézve halkan mondta: "Már tudom, mért dús a szigor szemöldöködön."
|
|