A kölni pasas
Amúgy is elég fura kinézetűnek hatott a férfi. Szemöldöke helyén pár szál szőkés, hosszúkás pihe leffegett, homloka magasságát még jobban kiemelve. Ehhez vegyült a zöldeskéken fürkésző sejtelmes szempár, amitől kissé félkegyelmű benyomást sugárzott tekintete. Negédesen rám mosolygott, megszorítva kézfejemet. Kétségtelen, volt valami egyedi varázsa, ahogy a kávézó teraszán a szemébe sütő naptól kicsit hunyorítva, vastag ajkán kipréselte a szavakat.
- Akkor ráér ma este Krisztina? - szinte búgott szokatlanul mély hangja.
Nemet akartam mondani - valahogy olyan más volt, mint az eddigiek -, de talán a szuggesztív hatás miatt, számomra is megmagyarázhatatlanul, igent rebegtem. Kirázott a hideg az érintésétől, elkaptam a kezem, mintha valamit tennem kellene, de egy bizonytalan - levegőben tett - kör után határozottan újra birtokba vette. Mint egy kiéhezett ragadozó, szinte felfalt áthatóan delejező, eszelős tekintetével. Nehezen bírtam lerázni, addig nem engedett, amíg meg nem beszéltük a helyszínt és az időpontot. Úgysem megyek el! - skandáltam magamban, miközben hazasiettem. Forró fürdőt vettem. Elhatároztam, hogy most nem engedek a csábításnak, van valami különös ebben a pasasban. Talán pont ezért vonz? Legjobb elkerülni a bajt azzal, ha otthon maradok.
Vajon mennyire szereti a napfényt?
Még hogy vacsora egy elegáns étteremben! Az egész csak arra jó, hogy a gyenge nőt levegye a lábáról. A végcél mindig ugyanaz; mihamarabb az ágyban kikötni, hogy aztán másnap reggel hűlt helye legyen, mert akkor már egy új zsákmány után fog szaglászni a férfi. Egyforma mind. Csak azt akarják.
Elégedetten perdültem meg a tükör előtt. Végigsimítottam meztelen testemen, majd a tökéletesnek tűnő hajlatokat nyugtázva pár percre ledőltem a hálóban az ágyra, egy kis pajkos pihenésre.
Persze, aztán mégsem bírtam ellenállni az esti randevúnak. Éltetnek a váratlan izgalmak, a kiszámíthatatlan helyzetek. Ki tudja? Hátha ez a férfi más, mint a többi.
Nem öltöztem túl feltűnően. Középhosszú rakott szoknya, hozzáillő blézer felsővel. Csak szolidan.
Ahogy illik, késtem pár percet. A férfi már várt rám. Roppant udvariasnak tűnt, de a szemei nem tudtak hazudni. Alig emlékszem valamire a társalgásból. A szokásos ismerkedési, flörtölő tapogatózás, felszínes csevej, ami aztán átmegy bizalmaskodó tolakodásba, nyomulásba. Ekkor csalódtam benne, tudtam, hogy nem kerülheti el a sorsát. Furcsa volt a kiejtése, rá is kérdeztem, mire azt mondta, hogy kölni. Ah, so!
Állítása szerint a kölni dómban dolgozik, mint építész. Csodálkoztam, mire hosszasan ecsetelte, mennyire komoly problémát jelentenek a káros környezeti hatások a dómra. A savas eső bomlasztja a köveket, a kipufogógázok elszínezik, ezért kollégáival már évtizedek óta küzdenek az állagromlás ellen a díszítések folyamatos cseréjével. Kiküldetésbe utazott ide, környezettanulmányra. Talán észrevette, hogy untat, mert hírtelen témát váltott. A pezsgő a fejembe szállt, bódultan bólintottam, mikor felajánlotta, hogy hazakísér. Nem tudom, én hívtam-e be még egy kávéra, mindenesetre mire feleszméltem, a pasas már a hálószobámban bíbelődött a melltartómmal. Eléggé szerencsétlenül matatott, inkább segítettem neki.
A többi a megszokott rituálé szerint zajlott. A szokásos, semmi rendkívüli. Pár perc alatt, hamar megvolt. Még hangosan szuszogott, mikor a kloroformos gézt a szájára tapasztottam. Túl korán magához tért, szerencsére már meg volt kötözve, a száját is felpeckeltem. Először talán azt hihette, hogy ez egy játék része. Aztán láttam, miként alakul át az arca a felismerés hatására. Ezt a pillanatot különösen élveztem. Már tanulmányt tudtam volna írni erről a helyzetről. Valamiért nem mert ellenállást tanúsítani. Ritkán látott rémület költözött a szemébe. Nyüszített, mikor levonszoltam a bombabiztos pincébe. Meztelen bőre borsódzott, remegett a félelemtől, hiába igyekeztem megnyugtatni, valamiért nem akart hinni nekem. Feltettem az erős fémpántot a nyakára, és a falhoz láncoltam. A lakat kulcsát felvittem az emeletre, így nem kellett félnem attól, hogy bántani fog. Hamar tudatosulnia kell benne, hogy itt nélkülem éhen hal, hiába üvöltözik, nem hallja meg senki. Az első héten állandóan a feleségéről beszélt, meg a gyerekeiről, aztán ahogy a többiek, ő is kezdett beletörődni a helyzetébe. A kölni dóm a munkáján kívül a hobbija is volt. Megszállott mániákussággal órákig tartó előadásokat tartott a történetéről, a kincseiről, egyedülálló építészeti látványosságáról. Olyan érdekfeszítően mesélt, hogy egy idő után már szívesen hallgattam. Nem is tudtam, hogy egy ideig a XIX. században a világ legmagasabb épülete volt.
Egy hónap után szertartásosan összeházasodtunk a pincében, persze csak édes kettesben, még pezsgőt is kapott.
Négy évig éltünk így együtt - ő volt meg nekem a legtovább -, mikor egyszer egy téli napon belecsúsztam az autómmal az árokba. Három hétig voltam kómában. Mikor magamhoz tértem, azonnal elhagytam a kórházat, rohantam haza, de már késő volt.
Egy hónapig gyászoltam, mielőtt nekiálltam a hatodik férjet megkeresni magamnak.
|
|