Mai párbeszéd
Már nem vagyok földönfutó,
csak a poklomban loholok,
alá űzött hűs nyárutó,
mi több, e télvég is konok.
Sutba vele! Dologtalan!
Tapossuk bele a sárba!
Hasznossá válik az alany,
ha mindenét veszti kárba!
Kifolyik kezemből a nap,
a holnap sem lesz majd könnyebb,
falaim alatt nincs alap,
éhem csitítanák könyvek.
Nyögjön saját súlya alatt!
Terheljük, míg vesz levegőt!
Csonttá érik a pillanat,
fittyet vessünk, ne betevőt!
Felejtett, gondtalan álmok...!
Egyre feljebb kúszik az ég,
Napot fed felhő, kis álnok...
A Holdfény is kialudt rég.
Van még rajta bőr, nyúzzuk hát!
Ennek a jövője kurta!
Foszlon húsa, az angyalát!
Idetévedt? Jól elkúrta!
Testem tiétek, de lelkem...
E vércsordának nem adom!
Szavam gócotokból serken,
s szabad minden gondolatom!
|
|