(meddig borul az ember még,
meddig díszíti csúf fejét?)

Alkalomadtán az emberek,
hatalmas csordákba gyűlnek,
pergő dobok alatt a századok,
hiába feketülnek,

még most is, háromezer felé,
gatyába süllyesztett kézzel élvezik,
mikor meghal a gyengébb,
vagy a nincstelen éhezik,

még most is megmossák fejedet,
ha egy feketének nyújtasz jobb kezet,
s ne szólj, ha tudatlanul,
egy csőcseléknyi árja fölvonul,

nagy tereken még ma is,
hömpölyög százezer vörösbe öltözött,
s orrlyuggatta bikák kaparnak,
kik sarlót emelnek a szabadság fölött;
 
és tovább és tovább mígnem visszajut,
az ember egy ember nélküli szintre jut,
ahol kihalt, vagy még nincs jelen,
sem az emberiség sem a történelem

ajánlás:

Barátom! addig fuss, amíg lehet,
ahol már nincsenek tengerek,
ahol az ég a földig ér,
ahol a kettő kettőt ér!