emlékszel-e arra, mikor csak az az egyetlen, eltéríthetetlen gondolat maradt a tizedjére is lecsapott vekkerű ébredés után, ahogy nyílegyenes és elmetszhetetlen vonallá egyszerűsödött és szürkés össze-vissza-satírjaitól megtisztult; és arra emlékszel-e, milyen lehetett az a félresikerült tekintet, amivel végigkísérted a partra szaladó gyerekek zsibongó futását, majd ahogy rendetlen belenyugvással ülted végig azt az igen hosszúra nyúló nyári délutánt, mialatt kis kezeket és lábakat fürdetett az a réges régi, piszkosszínű folyó; más valaki vágya ez: alkotni, s kezdőpontjától ahogy távolodik az a toll (más, mi egyéb?), ösztönöm egyre csak kékül, meg vörösödik.