Előszavak
Versek, egy füzetbe,
Versek, a levegőbe,
Versek, a kedvesnek,
Versek, az Istennek,
Versek, csak magamnak,
Versek, a tavasznak
Versek, rímmel és rím nélkül,
Versek, mértékkel, mértékül
Versek, gyújtósnak papírlapok,
Versek, miket kölcsönadok, kölcsönkapok
Versek, mind hűséges jó barát,
Versek, mind gyilkosnak állt
Versek, raboljatok ki,
Versek, mi maradt, mi?
Versek, ebbe a füzetbe írva,
Versek, a levegőbe fújva,
Versek, a kedvesnek szólnak,
Versek, az Istennek gyónnak,
Versek, csak magamnak adnak,
Versek, de meddig maradnak
------------------------------------------
Versek, ideges csendek,
Versek, gyertek, csak gyertek,
Versek, de meddig maradtok?
Versek, ütött-kopott vagyok
------------------------------------------
Versek, negatív képeim,
Versek, üvöltő pantomim
I. Istenvárás
Mint a fához kikötött állat,
Ugrálok, kutatom a tájat,
A földtől el, a földre le,
Bilincseimbe verve
De üt még a szívem,
És kitt-katt kattog az agyam,
De már csakhamar elvesztem,
Legutolsó érzékem is
S ha majd eljön az a pillanat,
megmondom: azt ígérted könnyű lesz,
de soha még nem fájt így!- ezt mondom,
mert gondold csak el,
tüdő és levegő nélkül kell lélegzened!
bár most is emberség nélkül élsz…..
II. Oldozz fel
Minden csókodat másképp csókolod,
Kegyetlen, gyönyörű színekbe burkolod,
Jajomra is csókoddal felelsz,
Ha jajgatsz akkor is csókot követelsz
Én adom, adom bár sebzik a szám,
Ezer- és milliószám,
Teszem, teszem a dolgom,
Te benned sosem csalódom
Csókolj csak, csókolj mindig másképp,
Kegyetlen, gyönyörű játék,
Oldozz fel, oldozz fel kérlek,
Csak bűnöm van, csak fájdalmat érzek
III. Nyíljon hát az ég
Nyíljon hát az ég meg,
porladjon hitetlen hitem,
mi kézen fogva visz, cibál,
huszonkét borongó nyár,
huszonkét fekete tél kísér,
sötétség meg éjre-éj,
s fene tudja, mi oltalom,
nyugtalan a nyugalom,
és harsan a nincsen himnusza,
bűzlik az alvadó vér szaga,
bűzlik és kinek van rá csak egy szava,
harsog a nincsen himnusza
IV. Kinek köszönjem
felettem az ég van,
alattam a föld,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
az utak elvezetnek,
szerelmet érzek,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
a születéstől élek,
a halállal meghalok,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
verseket szavalok,
nem, nem is dadogok,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
fejemet hullajtom,
árnyékom a falakon,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
leírni is letudom,
látni is láthatom,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
sokszor jóllakom,
kevésszer szomjazom,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
böjtömet megtartom,
egy életnyi alkalom,
de kinek köszönjem,
kinek köszönjem
az igazat akarom,
csak a valódit kaphatom,
és kinek köszönjem,
ezt kinek köszönjem meg
V. Tétlenül, meztelen
Mennyi gyalázkodó száj kiált gyalázatot,
Kékmadár! A szárnyad vérben áztatott,
Hát, hogy éljen az ember így: elveket szabnak rá,
Fuss, fuss, fuss csak világgá!
Mennyi gyűlölködő mondja: gyűlölet,
Hány maskarát ölt még az őrület,
Hát, hogy éljen az ember így: tétlenül,
A legjobb, a legjobb, ha menekül!
Mennyi mocskos elme írt és ír szabályt,
Már gyűlölök tanárt és iskolát,
Hát, hogy éljen az ember így: meztelen,
Ne fuss, legyél, legyél csak becstelen!
VI. Aki szeret
Aki szeret, csak szeressen,
Forró homlokára tegyen,
Bármilyen is legyen,
Aki szeret, csak szeressen
Csak szeressen, aki szeret,
Aki választott mások helyett,
Aki kezét a kezembe adta,
Aki sorsát idetartja
Idetartja, mint az arcát,
Szép szájáról, szép mosolyát,
Dobja át a szögesdróton,
Én mindenét magamba fojtom
Magamba fojtom, mély kút vagyok,
Ha szeretlek, kiapadok,
De szeress, csak szeress, bármi az ára,
Úgy is csak egyszer kárhozom halálra
VII. Nélküled
Nélküled hamuvá válik ez a leghalványabb Nap,
Nyitott koporsó vagyok, nyugtalan halott,
Kezébe vesz az olcsóság és eladnak,
A legeslegócskább, sáros piacon
VIII. Az Isten homlokán
Hát hol van ez az égő város,
Hová nem látsz el élő Isten,
Vagy álmodom, vagy én gyújtom fel,
Hogy minden nap porig égjen
Mert égő várossal álmodom,
Gyerekek futnak össze-vissza-utcán,
Összedőlnek az utolsó hajlékok,
Az Isten homlokán
Kidörzsölt szememben gyullad borzasztó fénye,
Látnom kell, látnom kell mi végre,
Szaladok e tűz- és porlepel alól,
Hogy életben miért, miért hagyol
Hogy mentem az életem, kisgyerek,
Katonák ülnek olajfa ágon,
Szárnyatlan röppennek fel a madarak,
És átröpülnek a halálon
IX. Egyszer-egyszer
Egyszer-egyszer megütök egy hangot,
Egyszer-egyszer az Isten is sír rajtam,
Egyszer-egyszer az ember összeroppan,
Ahogy a föld forog alattam
Eme kevésben maradtunk ketten,
Dúlva dúlt lelkem elüti az órát,
Szemet meresztünk, összeverettünk,
Jó az Isten, csak jót ád
X. Űzött szerelemben
És ha kiállok,
És ha kiáltok,
Szeressetek engem,
Űzött szerelemben
Fogaim kiköpöm,
A halált is röhögöm,
Mikor kiáltok,
Űzött szerelmemben
Űzött, űzött szerelmemben,
Égő, égő két szememben,
Borús, borús az ég is,
Kiáltok, kiáltok még is
Hogy:
Űzött szerelmemben,
Keseredetten,
Szeressetek engem,
Ahogy én sosem szerettem
XI. Lebukunk egyszer
Lebukunk,
egyszer lebukunk végleg,
hogy csalunk téged ÉLET,
hogy megcsalunk téged
mindennel és mindenkivel,
minden nap és minden éjjel,
mindenhogy és mindenáron,
mindig bűnbe vágyón
XII. (ébredj föl)
ébredj föl, ébredj föl,
bomlik a test, ébredj föl,
hova hunyod még,
lehunyt szemed,
ne is bújj,
már nincs mit rejtened,
se fa mögött, se fal mögött,
nem volt és nincs közöd,
esik az eső, nélküled
feketedik a szürkület
XIII. (izzadt kezemből……)
izzadt kezemből kiesik a kés,
s ki rajtam végez,
már oldalt áll nekem,
elkong az idő,
húrjaim pattannak,
és végez rajtam, a könyörtelen
izzadt kezemből, mert kiesik a kés,
tudod soha,
soha ne bátoríts,
elkong az idő,
húrjaim pattannak,
nincs miért, már ne segíts
mert izzadt kezemből kiesik a kés,
s ha mégsem,
hát messzire eldobom,
elkong az idő,
húrjaim pattannak,
vértócsák nőnek az arcomon
XIV. (égve hagyom……)
égve hagyom,
égve hagyom,
égjen csak el,
égve hagyom,
ha megkérded,
letagadom,
fejemet a földbe csapom,
de akkor is égve hagyom,
hogy semmi, semmi ne maradjon,
égjen csak szét,
ki ne hajtson,
új tőről ne fakadjon,
vörös lánggal égve hagyom,
sírásra ne fakasszon,
sehol, sehol ne maradjon,
szégyenemre ne mutasson,
szégyenszemre ne mutasson,
ha fejemet a földbe csapom
XV. Jajdulásnyit sem
Istenem, Istenem,
viharra készül az ég,
s bennem is néma vajúdás kesereg,
és tombolni készül
és kitörni készül,
valami irdatlanul fájó
nagy vihar
már hallom hangjait,
már látom sötétlő színeit,
de nem engedem,
de nem engedem,
ó Istenem
összeállnak komor felhőid,
és ömlik özönlő esőd,
fáidat téped,
az utolsót ítéled,
de én jajdulásnyit sem pisszenek
pedig már hallom hangjait,
pedig már látom sötétlő színeit,
de nem engedem,
de nem engedem,
ó Istenem, ó hatalmas Istenem
XVI. (sehogy se)
Sehogy se,
Sehogy se,
Se égen,
Se földön se,
Se Napban,
Se csillagokban,
Se ócska kacatokban,
Se a tejben,
Se a vajban,
Semmilyen, semmilyen dalban,
Fejére állhat minden,
Ha tebenned nincsen
XVII. Hamuvá
Hadd lássam még, hogyan kelsz fel,
Égő lángú szerelemmel,
A tested hogyan éget
Hamuvá, mindkettőnket
XVIII. Nincs kivel……
Nincs kivel összenézz,
nincs aki lenyalja vérző szád,
aki hörgésed csillapítja,
aki utánad kiált,
csak élsz és halsz,
ember vagy, vagy voltál,
aki istent is, embert is,
hiába próbáltál,
mert hiába próbáltad,
most reszketsz, mint az állat,
akit megvertek, vertek,
s most szemén ül a bánat
XIX. Halálos szerelemmel
Kedvesnél kedvesebb,
gyilkosom megremeg,
és édes csókot ad,
és addig fojtogat,
míg végül megszeret,
kedvesnél kedvesebb,
színesnél színesebb,
a legszerelmesebb,
halálos szerelemmel
XX. Mély álomban
árnyak felelnek
és kérdeznek vissza;
megkívánod magad,
egy szusszanásnyi percre;
kínálod a tested,
aztán magad alá gyűröd;
sötét erdőnek fái közt
bolyongsz;
halálosan sírsz,
bármilyen halálon;
elveted és föltalálod
az életet;
nevezhetetlen messzeségbe
bújsz;
feneketlen kútban csobban
eldobott köved;
mindkét feledből
száraz ágak nőnek;
tompán vigyorog az utcán
kedves koldusod;
megperzseli a tűz
a tűző Napot;
szádban omlós falat
a keserűség;
odatévedsz, ahol
kiolvassák szemeidet;
éles késen
kapaszkodik a fény;
sem elől, sem hátul
nem áll már senki;
világos ablakból
zuhan az éjszaka………
XXI. Percek krisztusa
indulj, már indulj,
világod zöld gyepén
terít neked az Isten;
a legszebben kéklő ég alá indulj,
hol részeg ideáid teljesülnek,
az örökkévalóságban;
találd meg a fény ablakait
és törd be mind,
váltsd meg magad,
bocsásd meg bűneidet,
és tedd vissza a polcra az olcsóságot,
percek ó hatalmas krisztusa,
imádkozunk éretted,
mi halandók,
mi gyávák,
mi, akikről hallgat az Isten
XXII. Simogass meg
Esőkbe bújsz,
Hangod a tavasz
Simogass meg,
Éltető vigasz
Megbújó vágyaim,
Téged követelnek,
Simogass meg,
Összekeveredtek,
Vonásaid és énjeim,
Lábnyomaid és lépteim,
Belőled köszönöm meg,
Simogass, simogass meg,
Esőkbe bújva,
Hangod a tavasz,
Simogass meg,
Éltető vigasz
XXIII. Engedj be
Engedj be, gyermeki létedbe,
ahol üvölt még az értelem,
feneketlen szívedbe,
ahol nyitva állunk,
egymásnak s másnak,
bárcsak gondolnál rá, bárcsak
bárcsak nyarunk lehetne örök,
örök gyermeki létezés,
és émelygéseink vége,
cserébe a szuvas fogakért,
az ínytépő szavakért,
miket nem köpünk ki,
amiket nem mondunk ki,
megfojtván igazságunk érzetét
XXIV. Örök harcban
és már minden nap,
zajló, nagy folyam,
ahol élni kell,
fuldoklón, boldogan
ahol arcokat temetnek,
feledő homályban,
élni kell, élni,
s elfújom a vágyam
ahol part volt eddig,
most örvény hívogat,
aki szeretett eddig,
most kívánja holtomat
s ahogy erőm fogy,
mind kéklőbb az ár is,
élni kell, élni,
még ha nagyon fáj is
mocskosul beteg agyakban,
születő gyermekarcban,
dédelgetett halálban,
egy örök harcban
így, óriás kezekben,
az Isten tenyerén,
markában tartott vízben
élek én
XXV. Víg halott
Feküdj be sírodba víg halott,
az élet legolcsóbb játékod volt,
egy vásárban vett rossz bizsu,
dohos és moly-szagú rongy,
vagy fene tudja mi,
amivel eltudtál játszani
Feküdj le sírodba víg halott,
látod hullik már csillagod,
ez énekel s amott a mélybe néz,
ki tudja már, hogy merre mész
és leoltja már a fényeit,
ma korán, korán sötétedik
XXVI. (megvártak a csillagok)
Kiosontál,
Bevártak a csillagok,
Hát minden éjszakán ragyogj,
Ragyogjatok
Kiosontál,
Megvártak a csillagok,
Hát elkeltél,
Mennyire magam, magam vagyok
XXVII. Egy kései órán
eljön egy kései óra,
mikor megfeledkezünk,
sárgaszín perceket késünk el,
egyikünk vicsorít,
másikunk örömét sírja,
s rossz sorunk is nagyon megfelel
eljön majd egy kései óra,
mikor mérges csókunkkal nem ártunk,
s elöntjük mocskos lábvizünk,
egyikünk hunyorít,
másikunk örömét sírja,
s visszafoglaljuk elfoglalt helyünk
XXVIII. Kicsit hűvös májusi éjjel
Fél egy van (éjjel),
kicsit hűvös májusi éjjel,
a holnapom szabadságra vár,
de nem eresztem még el
mintha kezedet érezném,
arcomba süllyedőn,
suhanva suhantok,
verseim s szeretőm
ez olcsóbbik éjszakám,
lepkék és rímek, közös dolog,
elillanó, elszárnyaló,
szárnycsapás vagy monológ
kicsit köröznek még,
még játszanak a fénnyel,
kicsit hűvös, meredten meredő,
májusi éjjel
XXIX. Láthatatlanság
1.
elhallgatnak valamit a fák,
eltitkolja legszebb mosolyát,
elbújna minden, eltűnne hirtelen,
csak, ami fájó az marad itt velem
2.
ragyogj, májusi Nap, ragyogj,
szikrákkal vésd az ablakot,
elolvastam már a holnapot,
most jajgató közönnyel vagyok
3.
se kint, se bent,
semmit sem jelent,
se ideje, se hossza nincs,
se öröme, se búja nincs,
sehol és semmilyen,
nem nézem, nem felejtem,
nincsen még ára sem,
hiába szeretem,
semmihez sem foghatón,
semmivel nem olthatón,
szép, seszínű lángban ég,
semmikor és semmiképp,
nem ismerem semmijét,
nem ismerem semmijét
XXX. mondatok
Mosoly mögötti könnycsepp hordalék.
Zátonyra futott hajó törött deszkájába kapaszkodom.
Szemgödreid mélyen tátongó két szakadék.
Friss síromra hajított tört szárú virág.
Rossz ágyban eltöltött éjszaka utáni nap.
Összefirkált, kedves könyvem legszebb versei.
A kötelesség nyakszorító fölső gombjai.
Unva írt soroktól sajgó ujjaim dagadnak.
XXXI. Fejfájás
Törött üvegbe tett virág,
hazugságom csilingelő hangja,
kettétéptem a Napot ma reggel,
s már büntet is az Isten haragja
föloldja kék színét az ég,
s halvány fakó felhőkben vár a langy eső,
fejemben megőrült bolondok futnak koponyámnak,
halántékomat bezúzza egy kő
XXXII. szó szerint
1.
eget gyalázó földi lét,
mi a kezdeténél véget ért,
na erről dalolj vagy zengj igét,
vagy csak imádkozz a lelkemért
2.
az életed nem elég semmire,
soraid hagyod csak félbe,
nagy fejszével vág az idő száz fele,
hát minek is az értelem ösztöne
minek is a szépség, a jóság,
ötven, hatvan év az örökkévalóság,
szemeid bekötve hagyják,
s halálod a váltság, a váltság
3.
igaz vagy nem igaz,
de kit érdekel,
szavaink tűnnek,
kérdések szerint létezel
igaz vagy nem igaz,
de miért érdekel,
szóbeszéd az igazság,
minek is kérdezel
hazug vagy, hazug,
de mit számít ez már,
(szó szerint) az ember
az Isten helyén áll
XXXIII. Fekete rózsa
Rózsa, rózsa, fekete rózsa,
Halálunk sötét lobogója,
Elhervad mind, aki látja,
Remeg a keze, kékül a szája
Rózsa, rózsa, ne mutasd magad,
Bámulom a kormos, fekete falat,
Hazárd játék, egy élet-cafat,
Kitapintott tapasztalat
Rózsa, rózsa, fekete rózsa,
Temetőnk egyszálnyi koszorúja,
Kihűlt testünk takarója,
Tagadásunk megtagadása
XXXIV. Gyanítom
gyanítom: két kéz, négy dimenzió
kevés lesz neked,
a türelem, mi csak egy fölső
ágat hajlít le,
a tengerek, miben verejtéked
fürösztöd,
kevés lesz neked a szívformára
csiszolt gyémánt is,
a jobbik akarat,
a krisztusok kígyózó sorai,
a pillanat, amiben megtestesül
százévnyi pillanat,
s ez egyszer segítséged sincs,
nem adhat magadnak senki,
nem formázhat hegyeidből
mélységet……
kevélységet csorba, fenetlen
éleidből…..
(jobb nem fakadni dalra,
jobb is, ha más szavalja,
verseim;
a legjobb semmit sem tudni,
a legjobb megfutamodni,
barátaim)
XXXV. Jelentse azt
Jelentse azt, hogy szeretlek,
Jelentse, hogy véremmel festek,
Vászon és paletta nélkül, elfolyó képeket
Jelentse azt, hogy az Istennel parolázok,
Jelentse, hogy megbabonázott,
S a folyó elindul, irányom után
Jelentse azt, hogy szépek a lányok,
Jelentse, hogy hozzátok
Nem ér sem hideg kéz, sem hideg kelyhű virág
Jelentse azt, hogy félbe vágnak,
Jelentse, hogy keselyűk szállnak,
Dögre várók, a testemre
Jelentse azt, hogy megdöntött a kórság,
Jelentse, hogy kitalálták,
Legmélyebb árkaim sekély titkait
Jelentse azt, hogy becsapták az ajtót,
Jelentse, hogy magamba tartok,
Nyílként kilőtt, egyenes irányban
Jelentse azt, hogy nincs szükség másra,
Jelentse a vállra
Vetett lyukas zsákokat
Jelentse azt, hogy mulandó az élet,
Jelentse, mondjuk, a fegyvertelenséget,
Hogy arcunk elé tartott kezünk a páncél
És jelentse ezt a sötét éjszakát,
Jelentse szívünket, szívünk robaját,
Ahogy összedőlnek kicsinyke vályogházai
XXXVI. Tűnök és felejtek
Beleborzongok néha,
Már álmokban élek,
Tűnök és felejtek,
Csak tűnök és felejtek
Felejtem a földet,
Azt amin járok,
Felejtem azt is,
Akire várok
Felejtem az utat,
Ami az égbe vezet,
Elfelejtem magamat is,
Látod az is lehet
Amit küld az éjjel,
Azt a nyugodtságot,
Elfelejtem én már,
E burjános világot
S ha már kilincs nélkül,
Nyitok be az ajtón,
Az Istent is felejtem,
Bocsánat, pardon
De a fűre rá nem lépek,
És megveszem a jegyet,
Belefeledkezem
És mindent elfelejtem
XXXVII. Sirató
(Ellengsz itt,
tested tucatnyi titkos helyén nőtt,
súlytalan selyemszárnyain.
A folyosó fénybe megy. Elönti az ár.
Készen áll a mennyország.
Az ablakokon beugrál a szél legszebb gyermeke,
fölemeli, széthinti illatod.
Gyönyörű életszíned befesti a falakat.)
de én talpig feketében állok,
híreim halálhírek,
megmegyek a megmaradásban,
észveszejtő boldog boldogtalanság,
nincsen ének, sirató van,
nincsen bordély, siralomház van,
nincsen hang, hangtalanság van,
nincs miért, oktalanság van,
nincs élet a halál nyomában
ugrabugrál egy-két lélek,
lyukasodó, megürült, rossz fazék,
megfényesedett nadrág rojtosodó szára,
az áldozat dísztelen oltára,
szinte a semmi,
az istenek soványka elesége,
híreim halálhírek,
eresedik a kezem,
miről tudod, hogy helytelen:
utánad fordulni,
összesírni magam,
szétkenni illatod harmatát,
beleőrülni a halálba,
vagy idióta, közönyös arcot vágni hozzá
suhanj csak,
nem kell pártomat fognod,
vagy körbenézned oldalaidon,
még repeszt a szél,
még halállal híresül a nap,
megköszörült torkomból
nyöszörgök egy siratót,
ami pontot tesz,
ami hadba indít,
beleőrülni a halálba…….
elporoszkálni a végzetet,
az enyémet is, másokét is……
XXXVIII. Önkéntelenül
Valahogy van,
van, amit érzek,
van, amit kérdeznem sem kell,
mert megfelel,
önkéntelenül megfelel;
Ha keresnél,
itt szegeztem magamat falnak,
itt kutatnak át,
itt szívják ki velőmet,
itt vagyok: ahol káromkodást hallasz.
Hallasz?
Még nem gyújtja bőrömet a máglya,
még nem kötötték kezeim hátra,
még bekapcsolom az értelmetlenséget is.
És mire gondolok?
Mire?
Az istenire!
Ami beolvaszt nagy kohóiban és
kiönt négy végtaggal,
mászni, próbálni járni,
próbálni megállni,
bukfencet hányni,
egy meg nem kötött járdán,
az agy zsákutcáján,
ahol félholtra vernek a suhancok.
Valahogy van:
egy isten akarata szerint
(szerintem megint tévedés lesz:
az óramutató-irány,
a tavasz utáni nyár,
a keretbe került kép)
Talán a súly fölösleges,
talán a lelkünk közönséges,
talán mindannyiunk árva,
talán az isten közönyös,
vagy gyáva az ember,
roppant mód gyáva:
torkán akadt a szálka és fulladozik,
kezeivel belekap embertelen dolgaiba……
XXXIX. Nem kell
Nem is kellene megmondanod, hogy hol áll a Nap,
Mit súgnak fülünkbe a szomorú gyilkosok,
Boldogságunk való, vagy szemünk fénye veszett el,
Hogy sok van még, vagy kevés, vagy már réges-rég vége ennek az oldalnak is
Ne vegyél fel ruhát! Legyél most nekem meztelen!
Vesd le a bőrödet! Dobd el csontjaid!
Tépd ki a szíved és kend rám a vért!
Hogy véred köpönyegében állhassak az össztűz elé
Nem kell bemutatnod az Istennek,
Nem kell gyanúim igazolnod,
Még azt sem kérem, hogy megőrizz egy pillanatnál tovább,
Csak vetkőzz le a lélek csupasz táncoslábáig és szoríts át!
XL. meddig
ti, ha mindent láttok,
mi vár reám és rátok,
egy övöltő éjszaka,
mikor föllobban a világ,
meddig hazudtok hát,
meddig bújtok át,
a vérző karok koszorúin,
nem remegvén a vágytól,
nem csókolva csókokat,
csak beteg gyönyört lihegve,
amitől fekélyes a gondolat
Utóvers
Nagy szemekkel mered az ember,
Nagy botokkal ver az Isten,
Nagy szerelmünk, nagy szajhaság,
Mindenünk van, semmink sincsen
Nagy tenyerünkön tüzet tartunk,
Nagyon csúnya vágy az élet??
Nagyon sírunk, nagyon kiáltunk,
Egy zsúfolt vagon hozza az éjjelt………..
------------------------------------------------------------
És verseket költünk,
Hogy el ne ferdüljünk,
És elferdülünk,
Hát verseket költünk
