Ázott folyosón, tündérarc,
Csak nyomokban láttalak,
Mint az esőcsepp úgy suhansz,
Lám hiába vártalak,
Sem valóság, sem álom nem volt,
Csak ordító vágy és élet,
Ottfelejtett önmagunk gyásza,
Mi eszembe juttat téged,
Hogy is, hogy sehova nézve látok,
Hogy is, hogy hallom ki nem mondott szavad,
Hogy is lehetne teljes az élet,
Egy szempillantás alatt,
Míg csak üldözöttek voltunk,
Míg csak vagyunk testtelen szellem,
Míg csak tudjuk, mert ismerni nem lehet,
Az életünk ismeretlen,
Oly melegen dőlnek a falak ránk,
Olyan hideg eső áztat,
Még sírok, sírok tündérarc,
Utánad nincs, nincs semmi utánad,
Csak vak éhség,
És szomorú hajnal és éjjel,
Remegőn kereső kezem,
Már ne számolj reménnyel,
Most már csak nyugodj meg,
Úgy is mindenből vers lesz,
A végén majd szépen meghajlunk,
S te is szerelmesem lehetsz

2002.11.09.