Íme hát nem leled hazádat,
A helyet, hol nem szégyenszó a becsület,
Ahol nem bajvívás e mákszemnyi lét,
Ahol lehetne, mert itt nem lehet

Íme hát nem tart veled senki,
Pedig lennél másokkal boldogan,
Sarokba ejtenéd elcserélt fegyvered,
De ébredj föl, ne révedj hontalan,

A falakról már akasztják a puskát,
S kéz nem remeg, átdöf a szél,
S te remélnél másoknak boldogan,
Térj észre, s hasztalan ne remélj,

Itt mindig a meglopott volt szégyenben,
S aki lopott társakra lelt,
Kinek szemét szúrták felejtsen,
Mert boldog az, ki sokat és nagyokat felejt,

S ma még csak két oldalról kapsz pofont,
Holnap rád szakad a ház is,
Lehet hibátlan lesz az a fölirat,
De ez sivatag és sosem lesz oázis