I.

1.(Egyet s azt biztosan)

Az aljas szavak maradtak ránk,
A kidöntött fák törzse rejtekünk,
Téged még a mezítelen is visel,
Koronánk a szükség, országunk a hitel

A bevett falat a biztos,
Az ígéretek, ha megszegnek minket,
Ó, csak a nagyon rég ne lett volna,
Hogy sírnunk kell, ha nevetjük a viccet

Annyit mindig elmondok,
Rövid szerelmet szaporít az élet,
Hogy még az igaz sem lehet igaz,
S a bővebb beszéd sem több, mint két arasz

Megállok, de ülni is lehetne,
Nem ütöm vissza, ha deresre versz,
Én egyet tartok, s azt biztosan tartom,
Én szeretlek, de te nem szeretsz

2.(Leteszem, keresem)
 
Mit hiszel, lehetne kétszer,
Ugyanaz még egyszer,
Ritka későn, távoli a lencseszem,
Amit felvettem, azt leteszem,
Amit felvettem, istenem, leteszem
 
Rendet ne parancsolj,
Ne görnyedj, csak meghajolj,
Késő intelmek, távoli a lencseszem,
Amit eldobok, azt keresem,
Amit eldobok, istenem, azt keresem

3.(Ami könnyű, s aminek súlya van)

Ember vagyok,
szerelmes az őszinte véletlenbe,
a lehetetlent kívánom tenyerembe,
ember vagyok,
ami könnyű, lelkemet ostromolja,
aminek súlya van, hátat fájdít,
sok lidérc van, mi szipolyoz,
sok mély hang, ami felhasít
vallanék: a szüzeket én lestem ki,
magányos bolond és a magány nem bolondos
szégyellem már, hogy a tied is fontos
szégyellem már, hogy nem vagyok senki,
hogy szájról szájra is mást adnak át,
bosszant az erősmarkúak üdvözlése,
hangos a megnémulás rajtlövése,
verem az üres házak, nyitott ajtaját

ember vagyok,
egy lehanyatlott birodalom időjósa,
a porban húzott öltönyök szabója,
ember vagyok,
a hit és hitetlenség között,
egyetlen árva pont a vesszők után,
tudom, amit megtanulok magamtól,
ugyanazt megtehetem gyengéden és durván

4.(Sokat mondtam)

Sokat mondtam, de hallottál valamit(?)
Részvétet nem a túlélőknek mutatnak itt,
Egy-egy figyelmetlen, még látom, észre vesz,
Nem győzöm papírral és erőm sem tudom meddig lesz

II.

1.(Mondhatnánk)

Ugye mondhatnánk a csillagjegyek taszítását,
Énünk egymáshoz nem illő voltát,
Hogy most nyár van, olyan hitvány nagy meleg,
Hogy most nagyobb árat fizet, ki megfizet,

Ugye bőrünk színe sem egyformán fehér,
Tifelétek édesebb, lágyabb a friss kenyér,
A kerítés ott fényesebb, sokkal csillogóbb,
Talán a csillagfény, a holdfény, a napfény is ragyogóbb,

De errefelé nem lágyulnak meg a mellek,
Ti csak másodpercekre szerettek,
Ott nagyobb fák vannak, láttam, az égig is felérnek
Szájak, mik szívek helyett ügyesen beszélnek

Kerék nélkül is futnak azok a nagy kocsik,
Esők nélkül is kinyílnak legszebb virágaik,
És törzsüktől fölfelé istenek az emberek,
Még szolgáik is csak ránk legyintenek

Várak és kastélyok ott a házak,
Megszökik, megszökött a lázad,
És felolvassuk végezvén dolgunkat,
Tenyerünkből másfajta sorsunkat

De kérlek, kímélj meg az önragozástól,
Nem szabadkozom, ne szabadkozz, nagyon jól
Van így, különbözünk becstelenségünkben is,
Másnemű álmot látunk, én is, te is

2.(Vegyülhetsz)

Most már vegyülhetsz,
Másoktól nekem jót nem szülhetsz,
Nem festhetsz tollammal virágot,
Akár kardélre hányhatod a világot,
Bolondságomat többé nem méred mosollyal,
Nem ütlek, nem simogatlak szavakkal,
És valljuk be, amit be kell vallani,
Furcsa beszéd, nehéz hallgatni

3.(Nyáron az esték)

Hej, szemtelenebbek nyáron az esték,
Még a szüzek arcát is kifestik,
Hej, szemtelenek nyáron az esték

Letépik a kopaszokról a legdúsabb parókát,
Visszatekerik a toronyóra mutatóját,
Hej, letépik a parókát

Úgy éjfél körül szellemeket hívnak,
Sok jó ételt esznek, sok jó italt megisznak,
Hej, csak esznek-isznak

Nem hagynak meghalni, nem hagynak aludni,
Hangos zeneszóval jönnek kántálni
Hej, nem hagynak meghalni

Velük feketébb, magányosabb a magány,
Örök nyarunk, hálisten, nem lesz talán!
Hej, feketébb a magány

2000