Vigyetek a gyermekkor után engem is,

a játék-katonákkal, a gumilabdákkal,

akasszatok a léggömbök zsinórjára,

esténként, hintsetek álomporral újra, engem is

tanítsatok biciklizni az udvaron,

és írassátok velem a kicsi, dőlt betűket,((a mondatokat hagyjuk az utókorra)),

vigyetek az állatkertbe, a cirkuszba,

a homokozós játszóterekre, ültessetek hintára újra, engem is

sétáljunk keresztül a szomszédos erdőkön,

engedjetek falevelet és madárhangot gyűjtenem,((a kiáltást nem akarom hallani)),

kergessétek el a farkasokat a téli szállás mögül,

a friss hó örömét örüljétek velem, dobjatok hógolyóval újra, engem is

a város utcáin hadd köszönjek mindenkinek,

minden sarkon vegyetek nekem édességet, ((elég keserűség az élet)),

utazzunk jegy nélkül, nevessünk, ha kérik,

tanítsatok úszni –még mindig nem tudok – újra, engem is

az, az öreg kéz fogjon kézen még és együtt faragjunk egy táltost,

szép házában, meséljen egy régi vadászkalandot,((pedig háborúban is volt)),

este felé hozzuk elő a naponta átforgatott fényképeket,

és a mindig tiszta kézzel etessetek meg újra, engem is

borítsuk a nyakunkba, a hideg kútvizet,

lessük a galambok fészkét, de ne érjünk hozzá,((más, ember szagunk van, van?)),

verekedjünk az árokparton, barátkozzunk, hisz úgy sem találkozunk többé,

fogjuk a parittyát és célozzunk a varjak felé

menjünk a mezőkre, hiszen mindenki ott van,

mennyi gyér, homályból postázott emlék,

tiszta jó, a lekaszált fű, a takaróm, a folyó illata,

fuldokló izzadás, ez a kánikula kifosztott, újra engem is