Erdők felett úsztam, megereszkedett tengerek vizén
s belaktam a messzi, örök végtelent, az ég miden országát s fenyvesét,
megcsókoltam minden igazat, minden képtelent,

kerültem szivárvány ágára s míg lopott hegedűmmel gyászomat zengték,
kedvesen cirógattam a fájdalmak arcát, s mi nem fájt soha,
úgy szerettem, mert úgy szerették,

s ha pírral is, de másodnaponként éltem a megelégedést,
hisz kevéssé kellett a kitagadást vagy elismerést félnem,
egynek láttam az egyet, ha másokra néztem,

számláltam sasokat is, meg keselyűket, mik véremre szomjaztak
terhes nyarak száraz ágain, botokkal és parittyákkal bátorkodó
embereket a gyávaság vállain,

a rest időkbe kiszálló álmokat, a barlangokba felnőtt testeket,
mik cseppkövekkel és szuronyokkal viselnek,
hazáig vezető utakon illannak el velem