Mindig jókor jössz,
estefelé, ha arcunkra kiültek már a gondok,
mikor az asztali lámpa fényét átszitálják a lepkék meg a szúnyogok,
és zsebemben nem keresem már a bevásárló cédulát,
sem a naponta hívott, de annyira bonyolult telefonszámot,
ha elolvastam az esti imákat
és gondolataim már a súlytalanságban járnak
 
Botodba faragott neved, számomra idegen betűk,
tükrödben a mezőket látom,
egy félóra marad mára is, hogy te legyél a legjobb barátom,
már húsz éve szemben ülsz velem, olyan bölcsen és méltósággal,
ahogy a Holdat fogja föl az ablaküveg,
na hát, beszélgessünk, ha nem szólok, te hajamba tépsz,
mindegyre kopaszabban fekszem le, akármi jót csak holnapra ígérsz

és tudom, hogy holnap elmondom, először az igazat:
hogy fáj a csók, a gondolat,
meleg homlokomon a tűzforró szavak,
a sebembe vastagon hintett só,
a távolban ringó hintaló,
a kéthetente látogató láz,
egy emlék, ami naponta meggyaláz,
a kartonpapírra szúrt győzelem,
ez a tábori csend és fegyelem,
ez a hideg, folyton didergető nyár,
ez a füstös, otromba  képű gyár,
ez a rövid, félszavas üzenet,
hogy csodák, márpedig nincsenek,
csak a fanyar, fanyar íz a számban,
hogy nyirkos föld az ágyam,
s ez a túlságosan vastagra írt könyv,
ez a közöny, ami megköszönt,
ez az út, ami borzasztó meredek,
az a kevés, amit hihetek, 

aztán előveszem a hazugság kétfejnyi álarcát:
szeretem, ha itt vagy!
Mindent szabad, mert minden szalad,
Szeretem, ha itt vagy

2001.