Ördögtáncát járja velem az éjféli nyár,
ringó hajó az ágy, lebeg, húzza veretes
horgonyát, macskaszemek vigyáznak,
boszorkányszoknyák lebbennek fel és
cigánycimbalom szól, mit egyszer, még
odaát hallottam,

a város a hűsölők zajától álmos de éber,
mint az éjjeliőr a gyársarki kabinban,
kávét merít, ásít’ni nem mer, a bér kötelez,
vágyvonat fütyül, az égve hagyott lámpa
keskeny csíkot hasít a peronon s már jelet
ad a váltó, a lusta vörös fényből léggömb
száll a  Hold felé s zöld bogár kering a
fénykör vonalán

Átlép az este, furcsa testet ölt, homálysugár
reped szét, a fal visszhangzó mészállagán,
a véltvaló hangok együtt hatnak, mint tömött
agyagcserép csak az agyban pukkannak százezer,
apró dialógra szét, zónahatárt húz az idő, mely
második negyedét feni s fogy, mint mulató kedve
így hajnal felé, a lepkék utolsó körtáncba kezdenek,
szárnycsapkodásra pirkad a pupilla és tudom ma
éjszaka már nem alszom el s ez az éjszaka igazol
alibit, nem öltem senkit, csak édes testét szerettem el

1999