Egyedül kísérem ezt a napot,
Lopom és csalom az időt,
Többet mutatok,
Rá nem kérdezek,
Ugyan kit érdekel, hogy
Haladunk az időtlen felé
(talán, ha mosolyunk rajtunk maradna,
mint egy vásározó egy-egy utolsó darabja szokott)
És sietünk lassan, ahogy illik,
Ahogy szoktuk,
Ahogy szokásaink uralnak minket,
Egy már többet sejtő kéz, mutogat s vezet,
Vezényel, keresztül, s át,
Félig fénylő, sötét városok alatt,
Mintha csak a kert végében bújnánk,
Egy kerítés tövén lopódznánk,
Hogy kilessünk valamit, amit mások tudnak,
De számunkra titok maradt ez idáig,
Úgy visz ez a nap,
Nem tudom hova,
Ahol lelepleződünk,
(Te is) s én biztosan,
S csodálkozunk majd,
Hogy idáig jöttünk, valami semmiség miatt