Merev arccal,
villanó fogakkal,
tépett ruhában,
játszom a nappal,
játszom, hogy szárnyal
a gondolat bennem,
és megírok mindent,
amit eltemettem.

Ahogy volt,
ahogy szép lett volna,
amit tudok
s amit csak sejtek róla.
Azt is megírom,
ami lehetetlen,
ami gyönyörű szép,
az mindig ismeretlen,

de megírom
még úgy se írtam semmit,
de megírom,
még úgy se sírtam ennyit

s még tovább
minden papírra,
ameddig bírom,
ameddig akarja,
hogy fogyjon a bánat,
hogy tűnj el sötét árnyék,
hogy magam maradjak,
egy bevert halánték.