Az univerzum vagy körülöttem,
s én meg nem látott, szokatlan égitest,
kezeid úgy hagyod rajtam,
szemeid úgy borítják napjaimat,
hogy, mi fájhatna már régen meghalt
s tüzes ravatalán fekszik,
átkaival együtt,

s míg éjféli kutyák énekét vonítom feléd,
együtt tűnök az ősi porfelleggel
és tapsolom, ki tőlem elszeret,
mezőkre fekvő, holdfényes éjszakákon.