Vers vagy te is, melleid s köldököd alatt a lágy prém, a legeslegszebb és legtalálóbb rímek (mint anyját a gyermek, mélyüket a hallgatag vermek); olyan készakarva harapnak bele a végtelenség kesernyés, édes húsába, hogy nevemet is érthetetlenül ejtem s nem törődöm én már az évszakok őrségváltásaival, s mit nekem a Hold vagy a csillagok nappali ragyogása, mikor itt csilingelnek szótagjaid, s két szemfogad, s tíz szikrázó tükrű körmöd szántja bőrömet, s mit nekem a sohasem köszönő angyalok, ha nyelved hegyén ott csillámlik sorsom gyönyörű, csöppnyi világa, s illatoddal dimenziókat ugrok, lábujjaidon, mint rózsaszirmokon, hajad hullámain, mint patakok vizén, vállaidon, mint templomok fölötti dombokon, gerinceden, mint a kéthetenkénti vonatúton, utazom, utazom rajtad, veled, benned, hozzád és általad, mert vers vagy te is, metaforák, hasonlatok, szinonimák, ritmusok és rímek rejteke...
2004.02.27.
|