Mint háztető fölé, ha ér a fa,
Langy álmok hideg kijárata,
Úgy, éppen úgy mászol a földtől el,
Sűrű por, szürke ködfelhő ölel.

Kibújsz a képből, ily csodára vársz,
Örömbe fulladt, méla gyász,
S a háztetőn míg átbukfencezel,
Agyadba lépsz, hülyéket kérdezel.

És dél van: zsebedbe bújt a déli Nap,
És éjszaka: léggömbbé fújtad Holdadat,
És a háztető fölött ott lóg az ész,
Minden igazzal végül ölre mész.

Festő segíts, a vihar, ha rám borult,
Fesd át mögöttem a háborút,
Langy álmaim forrón öleljenek,
Imáim mind megsegítsenek.

Festő, ki színt keversz, ó hódolat,
Bordáimon pengetem hiányodat,
S a háztetőn bukfencet vetek,
Megnézlek magamnak, s hülyéket kérdezek.