Nagyapám

In memoriam: Gyarmathy János (1921.július 27., Tancs- 1990.szeptember 05., Marosvásárhely)

Mind közül, ki elment,
Kivel már aligha találkozom,
Őt veszem előre a sorban,
Őt, aki lenn a porban,
Lassan húsz éve már,
Hogy megpihent.

Hatalmas ember volt,
A szememben óriás,
A küszöbre, ha odaállt,
Figyelő csend dukált,
S komoly szavára hallgatott,
A ház.

Sok régi fényképen láttam,
Lóháton s vadászpuskával,
De a fronton egyet se lőtt – úgy mondták,
Golyója csak vadat talált,
És szép meséket költött,
Vadászmeséket.

Majd negyven évig tanított,
Faragott székelykaput, sok-sok kopjafát
Kezembe adta a vésőt, hátha én is,
Látom a fát és megismerem én is,
Az erezet s az évgyűrűk rendjét,
S a nyolcágú buzogányt.

Nem, én csak szavakat faragok,
De tudom nagy része van benne,
Hogy verssé válik minden előttem,
És ő a szentlászlói temetőben,
Szelíd lombok, s a régi templom árnyékában,
Biztos tudja ezt.

2008.10.30.

Ui:
Gyarmathy nagyapám emlékének, aki majdnem negyven évig, volt egy kis erdélyi falu, Nyárádszentlászló, tanítója. A II. világháborúban a nyugati fronton harcolt, viszont a puskáját egyszer sem sütötte el – pedig nagy vadász hírében állott. Persze ezt lehet negatívumként is értékelni, azonban én mindenképpen a humanizmus megnyilvánulását látom benne. A háború során francia hadifogságba került.
Kiváló kézügyességgel rendelkezett, csodálatos szobrokat, székelykapukat, kopjafákat faragott, minden egyes ilyen tárgyat nagy becsben őrzök, és őriz az egész család. Sírja a nyárádszentlászlói temetőben van, pár lépésre az iskolától és a tanítói lakástól, ahol majdnem negyven évet töltött el. Gyönyörű domboldalon, szelíd lombok árnyékában, egy Árpád-kori unitárius templom mellett alussza örök álmát.