„…az ember azért született, hogy csillagfénynél valami szépet leljen.” B. HRABAL: Apasszionáta

((Gyere adok egy ismerős hangot,
A szívem visszhangterem
Gyere az arcomba vésd bele az arcod,
Hisz ez félig már győzelem!))

Ki, mint vet éppen úgy arat,
Itt e rozsdás ég alatt,
Földbe mélyedt lábnyomok,
Magasra keltem, fentebb nem jutok

Ki, mint vet éppen úgy arat,
Mint a bélés úgy szakad,
Szívemből ki az ideál,
Gyönge nap, eső szitál

Ki, mint vet, éppen úgy arat,
A szépből íme így marad,
Egyetlen szó, mondogatható,
Itt az álom, örökké álmodó

Ki, mint vet éppen úgy arat,
Vond e sárból ki magad,
Az igazság, ha odaállsz,
Lesz eszmény is, mit megtalálsz

És mondd, csak mondd e szavakat,
Szeretlek, lehetsz még boldogabb,
Az Isten, hát……kitalálható,
De az eszmény nem pótolható

Zsebembe nyúlva, néha meglelem,
A szépség, s az eszmény végtelen,
Mint homlokod mögött a nagy világ,
Vannak, serkennek új csodák

Ki, mint vet értsd meg úgy arat,
Szabad vagy, mint egy csillag, oly szabad,
Törd meg, a bánat úgy se kell,
Nevess, nevess, nevess és énekelj!

2007