És most megírom,
Akár, ha százötven sorban,
Akár, ha elfogy a tinta,
Akár, ha felfeslik a lélek:
Mint az ideg a gyomorban,
Úgy lüktet csontjaim közt
Az eretnekség; 

Olcsó vétek,
Mondhatnád, nézz szét,
S gyilkosok hadát hozza minden kor,
Mint kötelezőt növeszti sírok halmain a sírokat,
S odaveszti ártatlan gyermeked,
S a butaság lesz mindegyre igazabb.

De mégis higgy nekem, szenvedek
Hitetlen vagyok a lehető leghitetlenebb,
S bűnös ki önmagát aggatja fel,
S nem számol, s ugyan számolhat-e könyörülettel.

Már nem is tárja két kezét lelke sötét éjjelén,
Kinek nem küld jelet az ég, hogy van remény,
E sok ostoba rész és egész között,
Hol múló időnk szökik hátsó ajtókon át,
S mondanám tovább, még futja sorsomból e vers,
Hogy ha nincsen mit, hát az ember hiába is keres,
Sok olcsó bizsu között igazit,
Sok hazugság között némi valót,
De azt hiszem felesleges, hiszen a szó elszáll
A görnyeteg anyag fölött,
S mi elnézzük tétován hűtlen repülését,
Az idő acélkupolái között.  
  
2004

Derülj

Derülj hát!
Nézd a derült tavasz ágain
Átverekszi magát az Isten,
S embert-leső, szép szemei mosolyognak,
Most jó a jóknak,
S a rosszaknak most bocsánatos a rossz.