teríts be az égbolt leplével,
úgyszintén néhány szükségtelen szóval,
az őszi ködökkel,
és éppen úgy, hátulsó gondolataiddal,

vond rám az isten figyelmét,
mint ember élek itt alant,
őszi ködökre várok épp,
milyen nyughatatlan, tétova pillanat

deríts fel, kedvemet szégyellem folyton,
és másokra ujjal mutogatok,
nem tudom méltón hordani a rongyot,
ami alatt test és lélek már végképp összefolyt,

hamisan ígérek bárkinek, bármit,
őszi ködök, s te is leplezd majd el,
vicsorgom néha, néha még rád is,
akitől pedig a hajnalt nyerem, vagy veszem el,

hints be fényes csillagokkal,
éjszaka, ha így vagyok,
irigy a végtelenre s némely földi vagyonra,
mely másoknak ragyog,

nem, nem borulok most térdre,
tudniillik, ki nem állhatom,
nincs olyan szentség, vagy nem ismerem,
járhatatlan hát, vagy csak én nem járhatom

amit ismerek mind jól kezembe fogható,
s azon felül néhány vers cseng,
s a történelem, nagy részt ismeretlenül
mint puszta illúzió 

számold le nekem a hulló gyümölcsöt,
materializmus és az ideál verseng,
XXI század, s előtte mennyi még,
kísérlet, melynek eredménye nincs (van?- lehet)

terítsd rám az eget, úgy mindenestül,
bolygók állását keverd zavarosra,
titkolt trágárságaid szegezd és állítsd ki nekem,
a mindenség magányát csókold csókjaidban,

és hints be fényes csillagokkal,
éjszaka, ha így vagyok,
irigy a végtelenre s némely földi vagyonra,
mely másoknak ragyog…