gyanús vagyok
és nem tudom, mi az,
amiben eltértem a rendtől,
hogy beborít a gaz,
valami biztosan lehet,
valami nagy titok,
amit csak nem is sejtek,
de talán te tudhatod…

szemeimbe mindig
két éles kép vetül,
gyanús vagyok,
lehet nem csak én egyedül,
mondj hát el mindent,
vallatom magam,
s gyanús szemeimben
sok bűnöm fénye van…

kezd a kezdetén,
ami volt – a születés,
a tér, a hang, az íz,
sok édes érintés,
aztán az évek,
sok méreg lőpora,
ahová vártak,
hogy is nem érkeztél oda? 

mondd el a mezőket,
amiken mezítláb ügettél,
súgd meg a nevet,
amire mindent föltettél,
ne hallgass,most már
hallgatni nem lehet,
fordítsd ki – rajta!,
mint bélést, az életed…

sorba, sorban hát,
ahogy az időd tódul úgy
gyűrd le a félelmet,
viselj háborút,
s izzadt lelkedből majd,
lassú patakként a bűn kicsorog,
kicsit féltelek is,
(valaki hangosan fölzokog…)