Jaj, de zsúfolt ez a város,
Nincsen benne semmi irgalom,
Végigmegyek egy esti utcán,
Még nincs nagyobb bajom,

Csak a létezés s az álmok,
Furcsa, sokízű ingere,
A dalok, mik szomorún szólnak,
Hogy a szív szakad bele.

Megyek és hallom magam mögött,
Az ördög felezett lépteit,
Sietős kedvemből engedek,
És bevárom őt megint.

Azután egyszerre lépünk,
Minden lépésünk vagy ezer év,
Ő elmondja, ami eddig történt,
S én: - a végénél kezd elébb!

A mostnál kezd, itt, hogy az utcán,
Megázott járdakőbe botlok,
Tudom ezresével számolod az évet,
De én a mában bolyongok.

Erre ő nem felel semmit,
Végigmér és lefordul egy sarkon,
Én sietős kedvemhez visszatérve,
Csak magamra haragszom.