Színek/
Szélek felé sötétedő lila

már megírtak mindent,

minden dallamra ott egy dal,
minden városra ott egy dal,
minden folyóra ott egy dal

(és így…)

ha nem kettő, ha nem három
s az akárhány,
a valahány szépen szól,
múlt idő, jelen idő, jövő idő,
szépen szól,
s az, aki benne van maga-magával,
vagy egy gondolat sarkával,
egyetlen köhintéssel,
szóval az csak igazán szép ember,
de mennyire,
no láss bele,
és lásd be hát

FIGYELEM! FIGYELEM!

Csodát! Ki akar csodát?!
És erre talán ide figyelnek,
A hátulsó sorok is ide figyelnek,
Az elülső sorok is ide figyelnek,

Szóval, igaz, hogy
Nehéz az újra módot találni,
Főleg, hogy divatba jött a bármi,
Bármi illetlen és bármi, ami illően ostoba,
S egy író hova temesse magát – illetve mibe,
Ami jókorát durran s e rossz korba illeszkedik,
Ami újszerű, Ávántgárd és sokterű,
Hogy sokaknak maradása lehessen
S keressen új és értő füleket,
Hogy találjon új és értő füleket,
De ne ragozza túl magát,
S megvethesse a lábát úgymond „letűnt időkben”
 De ne tévessze a horizontot…sohasem szem elől,

hova temesse magát?