olyan vagy

mint aki rablókkal jár,
jóllehet maga nem rabol,
csak bő fényű mosolyt,
hervadt virágokat,
szerelmek vízfesték-rajzait,
holdarcú lányok tincseit
pantomin-játékok árnyait,
olyan vagy,
költő, aki ízleli az ízeket,
mély és vékonyka hangokat jegyez föl,
sóhajokat hallgat és megjegyzi
milyeneket beszél az esti szél,
és miket hallgat el;

olyan vagy, mint kisgyermek,
aki sír, s azután rögtön nevet,
szeszélyes tavaszi idő vagy,
napsütés, felhő és szivárvány gyors változása,
siető vendég, aki nem siet sehova,
csak éppen zavarni nem akar
és Pepin bácsi vagy, aki két hétre jön
és már nem megy el innen;

sziluett vagy és csatakép,
és tájkép és csendélet és Dalí festmény,
ákombákom és disszertáció,
hebegés vagy és szónoklat tízezrek előtt,
magány vagy és baráti ölelések közt fuldokló,
toporgó és világot átszelő,
orkán vagy és nyáresti fuvallat,
ér vagy, zöld mohán csöpögő,
és árvíz, mi emberéleteket követel magának,
oltár vagy, ami előtt élő, lüktető húst áldoznak,
összekulcsolt kéz vagy, eretnek imákkal,
fennkölt eszmékkel jársz,
és megroskadsz eszméletlenül,
lusta kéjenc vagy és szorgalmas hordár,
filléres koldus vagy és papírpénzből gyújtasz tüzeket;

és kéz vagy, szerzetes hideg kolostorban,
gyönge gyertyafénynél, aki lejegyzi mindezt,
mert a dolga ez, leírni, dísztelen kezdőbetűk nélkül,
olykor vesszők, pontok, jelzések nélkül, leírni,
mert le kell, mert muszáj, mert nem lehet másképp.