Jóslat

vers, melyben a költő maga ellen beszél

Ha meghaltam,
- Figyeld meg csak akkor-,
Egy-két versem előszedik,
S valaki elpapol pár
Berögzült mondatot,
Ahogy mifelénk halott költőnek dukál,
Hogy szavában van némi igaz,
Talán a szépség is ott bujkál,
S néha tán cinkosa volt
Néhány őszinte fordulat,
De mindössze ennyi lesz,
Sem borzongás, sem kábulat,
A legrosszabb középút,
S ez a legjobb változat.

Neked én titkon megsúgom,
Ennyit sem remélek,
Az életem fikarsznyival sem különb,
Annál, mit milliárdok élnek,
Hogy eközben tollat forgatok,
S gépelem a verset,
Erre lesz csak elég:
„Milyen furcsa szerzet”,
S akik rímre várnak,
Százból….tucat, ha van,
Ezer költő marad nekik,
Nagyrészt olvasatlan.