Fekete bimbó

Apró pihék hullnak az égből,
a fagyott göröngyök élesen sikoltanak,
csákány- élen táncoló szikrákat szór
az a pár kavics, mi takarja hantomat.
Látom lehorgasztott, tompa tekinteted,
a semmibe vesző, fáradt szemeket,
lecsukódó szemhéjad alól,
a lassan gördülő bánat- könnycseppeket.
Fekete rózsa, mit tenyered óv,
piciny kis bimbó a zord hóesésben,
szinte dobban markod lágy öle,
ahogy törékenységét óvod a szélben.
Simítanám arcod fájdalom árkait,
édes szavakat suttognék zokogó lelkednek,
kérnélek, ölelj, ölelj még magadhoz,
s szerelmes vággyal adnám magam szívednek.
De éjfekete gyász borítja életünk,
elszakított tőled kegyetlen akaratod,
akkor csak néztél, néztél a szemembe,
s karod a messzi távolba mutatott.
Nem várt rám ott semmi,
semmi fény, semmi hajnali csoda,
a halállal lett kegyes randevúm,
s onnan már nem térhetek vissza soha.
Most látom megtört alakod,
görnyedve a fehér föld felett,
tenyeredben piciny fekete bimbóm,
s megfagytál vigasztalan sírom felett.






Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=10920