Úton a kastély felé mindketten a gondolataikba merültek. Hajni nézte a csodálatos hegyvidéket, a vad zúgókat, a meredek szakadékokat. Gyönyörűnek találta a tájat.
- Messze vagyunk még?
- Már nem. Öt perc és ott vagyunk.
- A kastély közel van a faluhoz?
- Gyalog? Nincs. Úgy négy kilóméter. Azt hiszem be kell majd szerezned egy kocsit. Én még a héten ráérek, de utána már nem. Sajnos.
Az út kereszteződéshez ért. Egyenesen a faluba vitt tovább, jobbra pedig egy földút vezetett a házhoz. Elég hepehupás volt, a gaz is benőtte a régi keréknyomokat, látszott, hogy rég nem járt erre senki.
- Megállnál? Szeretnék gyalog odamenni.
- Ez is egy kis szentimentális bolondság? - András nevetett. - Menjünk, ha úgy akarod.

Hajninak még a lélegzete is elállt. Nem erre számított, mikor elképzelte álmaiban.
- Hatalmas.- csak ennyit tudott kinyögni. - Nem... nem gondoltam volna, hogy ekkora. Ez hatalmas.
- Hát igen, az egyik legnagyobb a megyében.
- Mekko... mekkora? Te jó ég!
- A mostani beépített alapterülete- amibe a télikert is beleszámít- úgy 570 m2.
- Mindig így nézett ki?
- Nem. Átépítették 1850 körül. De a múzeumban megvannak- azt hiszem- a régi alaprajzok is. Vagy a levéltárban. Meg tudod nézni. Úgy is kelleni fognak, ha fel akarod újítani.
- Egyszer... majd... De ahhoz rengeteg pénz kéne.
- Nem hinném. Kis beruházás...
- Mennyire kicsi? Négyezer éven át a fizetésem?
- Nem, dehogy! Csak egy sí maszk... riasztópisztoly...
Hajni annyira belefeledkezett a látványba, hogy hirtelen nem is fogta fel, mit mondott a másik. Pár másodpercig döbbenten bámult, s csak akkor kapcsolt, mikor András már hangosan nevetett rajta.
- Azért az jó hír, hogy a saját vicceidet legalább Te mulatságosnak tartod. - Hajni ráöltötte a nyelvét a férfira.

- Be tudunk menni, nem életveszélyes. De a legelső, amit rendbe kell hozatni majd, az a tető. Be is ázik néhány szoba.
Odaértek a bejárathoz. A lépcsősort gyönyörű szép timpanonos portikusz emelte ki. A bejárattól jobbra is, balra is 10-10 ablak látszott. Az épület tökéletes téglalap formáját csak a hozzáépített télikert törte meg. A csűr és az istálló a ház mögött állt, kikövezett út vezetett hozzájuk. A kastély hátsó homlokzatán látszódtak a pinceablakok, ami a terület enyhe lejtése miatt elölről rejtve maradt.
Hajni lassan belépett András után. Közelebbről nézve látszódott, mennyire tönkrement minden az évtizedek alatt, amíg hozzá sem nyúltak. A timpanon oszlopai kivétel nélkül mind elrepedtek, ahogy a külső lépcsősor is. Innen- onnan még a márványborítás is hiányzott. A vakolat méternyi szakaszokon lehullott, és az ablaktáblák nagy része is leszakadt. Ami nem tűnt el, azt néhány helyen egyetlen szál zsanér tartotta. Az ablaküvegek mindenhol ki voltak törve, de volt ahonnan még az ablakkeret is hiányzott.
A négy kémény közül az egyik megroggyant, és a tetőcserepek is elég foghíjasak voltak. A télikert már csak nyomokban volt fellelhető, teljesen benőtte a gaz. A hátsó bejárat mellett szinte virágzott a salétrom a falon.
Bent sem volt jobb a helyzet. A vakolat ott is potyogott, néhol még a födémgerenda is látszott. Egy- két helyiségben volt némi parketta - maradvány, de nagyrészt hiányzott a padlóburkolat.
Az ajtófélfák mind roncsolódtak, eredeti színüket még kikövetkeztetni sem lehetett. A gyönyörű kétszárnyas ajtókból is csak egyetlen pár maradt úgy - ahogy épségben. Ezen látszott milyen csodálatos faragványok díszítették egykoron.
Hajni alvajáróként bolyongott a romos termekben. Nem a pusztulást érzékelte maga körül, hanem lelki szemei előtt egy olyan csodaszép világ jelent meg, mint amilyen régen lehetett itt. Látta a különleges, intarziás bútorokat, a fáradt- csontszínű klöpli függönyöket, a nehéz brokátokat, a míves gyertyatartókat, az ezüstdíszeket, a megsárgult csipkevállakat a túltömött dívány háttámláján.
A falon végighúzva a kezét, nem a penészes vakolatot érezte, hanem az élénkszínű selyemtapétát, miközben lába alatt nyikorgott a frissen viaszolt fa parketta. Egy másik világba lépett.
- Khm... nos... mit szólsz?
András hangja hirtelen visszarántotta a valóságba. Csillogó szemekkel nézett rá.
- Ez csodás Nem is tudok mit mondani. Ez csodálatos.
- Jelen állapotban lakhatatlan.
- Ünneprontó!
- Még ahhoz is hónapok kellenének, hogy pár szobát úgy - ahogy renbe lehessen hozni.
- Szerinted az mennyibe kerülne?
- Forintban? Biztosan több mint kétmillió.
- Összesen nincs annyi pénzem.
Hajni bánatosan körülnézett. Olyan csodálatos ez a hely. Itt akart maradni.
- Szerinted... ha csak egy szobát hozunk rendbe? Ha én magam is dolgozok?
- És hol fürdenél? Hol főznél? Ez őrültség!
- NEM AZ! Csak azt mond meg, nem fog a fejemre szakadni a ház?
- Nem, azt nem. De azért meg kell nézetni egy szakemberrel. és a cserépkályhákat is. Az a szárny, ahol a kémény megroggyant, szóba sem jöhet.
- Azt én is tudom. Keresünk egy olyat, ami nem ázik be, és ép a kályhája.
- Makacs vagy. Mondták már?
- Gondolod? Én még nem vettem észre.
A hátsó bejáraton át kiléptek a kertbe. Teljesen elvadult, mindent ellepett a gaz. Néhány rózsabokor még vegetált, de már nem látszottak az ágyások, a kerti utacskák. Egy kis facsoport mögött régi szökőkút maradványai árválkodtak.
- Nagyon szép lehetett régen. Bárcsak láthattam volna.
- Láthatod, mert van egy régi fotó a múzeumban, a két háború között készült.
- Akkor még lakták a kastélyt?
- Igen. Akkor még igen. A harmincas évek elején mentek el innen.
- Az én családom lakott itt?
- Persze. Máskülönben nem lehetnél itt. Elég furcsa történet a távozásuk.
- Meséld el kérlek!
- Én sem tudok sokat. Az akkori Martonfy gróf -Isten nyugosztalja- igen nagy lump volt. Fűvel- fával csalta a feleségét, lóversenyre, kaszinóba járt, olyan mulatságokat rendezett, hogy még három megyével arrébb is híre volt. Egyszer addig kártyázott a cimboráival, hogy mindenét elkártyázta.
- Mindenét?
- Mindenét! De ne minden pénzére gondolj. Még a gatyáját is lehúzták róla.
- Ez komoly?
- Hidd el! Tényleg ez történt. A baj csak az volt, hogy azt hitte, ha újra kártyázik, vissza tudja szerezni a birtokot. Csak épp nem volt mit megtegyen tétnek.
- És mit csinált?
- Hát... amit minden férfiember tenne ilyenkor. Feltette tétnek az üknagyanyád.
- Mi???
- Ő volt a tét. És persze vesztett.
- És mi történt? Elengedte a férfival a feleségét, aki megnyerte?
- NNNa, azt azért nem. Állítólag leszúrta az illetőt. Ezért is kellett elmenekülnie. Hogy a birtok miért nem került át a megölt ember családjához, azt nem tudom. A telekkönyvbe nincs más bejegyezve.
Hajni tátott szájjal hallgatta. Szép. Még gyilkos is volt a felmenői között?
- Ez biztos? Biztos, hogy így történt?
- Azt beszélik... Hogy az ükpapi szimplán csalta-e az üknagyit, vagy tényleg elkártyázta... ezt nem lehet tudni. A tény annyi, hogy leszúrta azt az embert.
- Nem akarták elítélni?
- Viccelsz? Gróf volt... csak megkérték, hogy fáradjon arrébb egy országhatárnyit. Azért nem lehetett nagy élmény egy szál bőrönddel meg a családdal menekülni. A nagypapád hová valósi? Mit mondott?
- Kecskeméti.
- Akkor oda mentek. Arról én már nem tudtam. Itt soha többet nem jártak.
A lány hitetlenkedve ingatta a fejét. A nagyszülei neki ezt soha nem mesélték el. Pedig a nagypapának tudnia kellett róla. A harmincas években már a tízes éveiben járt. Ezek szerint itt született. Hajni ezt sem tudta.
- Gyere, menjünk vissza a házba. Nagyon meleg lett idekint.

Bent kellemes hűvös fogadta őket.
- Ide aztán nem kell légkondi. - nevetett a lány.
- Hát nem. Régen még tudtak építkezni.
- Mennyi szoba van a kastélyban?
- Nyolc nagy lakószoba, egy bálterem, két fürdőhelyiség, két szalon, egy dolgozó, egy ebédlő, egy konyha és öt cselédszoba. Azok manzárdszobák. Meg lent a pince. Majdnem az egész épület alá van pincézve.
- Ennyi szoba közül csak találunk egy olyat, ami nekem jó lenne.
- De még a fürdőszobát is meg kell csináltatni. Meg a konyhát. Lesz dolog elég. Ráadásul olyan szobát kéne találni, ami nem a fürdőtől a legtávolabb eső rész.
Jó lenne az ablakokat is legalább beüvegeztetni mindenhol, mert máskülönben a kertet fogod fűteni.
- Jaj, ne sorold tovább. Bele sem merek gondolni.
- Pedig, ha maradni akarsz, ezeket jól át kell gondolni.
Hajni körülnézett. Nem tudna innen elmenni. Alig pár órája van itt, de úgy érezte, mindig ide tartozott. Hazaért.
- Maradok!
András elismerően bólintott. Van benne spiritusz, nem is kevés. Ez kedvére való volt. Nagyon is kedvére való.