Az első fél évben minden tökéletesnek látszott. Kálmán az erős, a megbízható, a pontos, intézkedik, felügyel és dönt. A gond csak az volt, hogy a lány helyett is, és egyre többször. Egy idő után már nem volt mindegy, mit vesz fel, hogy sminkel, mit eszik, mit néz, kivel beszélget. Évi egyszer csak arra eszmélt, hogy a barátaival hosszú hetek óta nem találkozott, elmaradtak a lányokkal a jó kis duma partik. Erre különösen allergiás volt a fiú, mert ez a délután csak és kizárólag "lánynap" volt, a másik nem képviselői kizárva. Eleinte még jópofa dolognak tartotta, majd elkezdett keresztbeszervezni programokat, s mikor Évi megpróbálta lemondani azokat, megsértődött. És egyre többször megsértődött, mikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ő szerette volna.
A lánynak külön szívfájdalma volt, hogy a szüleihez is egyre ritkábban jártak haza. Először, mikor Kálmán húzódozott, azt hitte unatkozik Füreden. Mégiscsak más télen a Balaton, mint Pest. Még a szülei nyugtatgatták, maradjanak csak, egyszer fiatalok, szórakozzanak csak, nem kell az öregeket őrizni.
Ám fokozatosan ráébredt, barátja a szüleitől is el akarja szigetelni, ahogy tette ezt a többi ismerősével.
Az első komoly vita is ebből adódott. Évi megmakacsolta magát, mindenképp haza akart utazni. Édesanyja a telefonban elújságolta, hogy Tomi újra itthon van. Az általános iskolában Tomi volt a "szerelem", ám ahogy nőttek, érzéseik barátsággá szelídültek, ami viszont eltéphetetlen volt. Évi Pestre került a főiskolára, Tomi pedig Londonba utazott tanulni. Levelek jöttek- mentek ugyan, de találkozni már vagy két éve nem találkoztak. Érthető hát, hogy a lányban fel sem merült, pont most ne mennének haza. Kálmánban viszont pillanatok alatt felmerült, s ennek hangot is adott. Szó- szót követett, egyre hangosabban, s a dolgok odáig fajultak, hogy Kálmán dühében ellökte a lányt, aki nekiesett a cipős szekrénynek. Egy pillanatra levegőt sem tudott venni, úgy meglepődött. Nem fájt semmije, esni sem esett nagyot, de azt, hogy a fiú kezet emeljen rá... azt eddig el sem tudta volna képzelni.
Kálmán dühösen elviharzott mellette, becsapta a bejárati ajtót, s a lány még hallotta, amint csikorgó kerekekkel kitolat a parkolóból.
Sírva fakadt. Most mi történt?
Lassan feltápászkodott, s elindult a szekrényhez csomagolni. A vonat indulásáig még rengeteg idő volt, de otthon nem akart maradni. Nem volt ereje tovább veszekedni, viszont ha megvárja míg Kálmán hazaér, úgyis az következett volna.

Füreden, az utcájukban már messziről észrevette az autót. Kálmán itt van.
Bent az étkezőben a fiú motyogott valami olyasmit, hogy mégis hamarabb el tudott bentről jönni, de Ica mama látta a lánya kisírt szemeit, látta Kálmán bosszús homlokát, így sejtette mi történt. Kihívta Évit a konyhába.
- Tomi már keresett, Kálmán meg azt mondta neki, nem tudja mikor jössz. Mi folyik itt?
- Találkoztak már?
- Igen. Még az is kiderült, valahonnan ismerik egymást.
- Felhívom Tomit.
Anyja hosszasan nézte, majd sóhajtva legyintett.
- A hálóból telefonálj.

A telefont csak az ötödik csörgés után vették fel.
- Szia! Miért nem vártál meg? Pont elkerültük egymást.
- Szia. Ica mama nem tudta mikor érkezel, nem akartam ott lábatlankodni.
- Hülye vagy? Hányszor lábatlankodtál itt napokig? Zavartál valakit is?
Évi hosszú idő óta most először érezte magát igazán jókedvűnek. Észbontó butaságokról csacsogott, nem is nagyon hagyta a fiút szóhoz jutni.
- Találkozzunk a központban, az áruháznál.
- Évi, azt hiszem most nem tudunk. Megígértem pár havernak, hogy átmegyünk Veszprémbe.
- Ne csináld már! Ezért rohantam haza?
- Hidd el jobb így.
- Történt valami? Légyszí ne szórakozz. Kálmán mondott valamit?
A fiú sokáig nem válaszolt.
- Érdekes, hogy pont ezt kérdezed.
- Anyu mondta, valahonnan már ismeritek egymást.
- Majd ő elmondja, ha akarja. Nem nagy ügy. Mennem kell. Évi légy szíves... kérlek vigyázz magadra. Majd beszélünk.
- Nehogy let...
Évi már csak a süket kagylóba kiabált. Lassan visszarakta a helyére a telefont. Most már igazán nem értett semmit.
Ahogy megfordult, Kálmán állt az ajtóban.