Kedvenc föcitanárunk- aki a biológiát is tanítja- kibukott előző nap, így egy "idegen" tanárnőt kaptunk a vizsgára. Aranyos Ildi néni, hogy segítsen, megkérdezte, kinek melyik tétel az erőssége, talán tudja úgy osztani, hogy mindenki azt kapja. Le is csaptam a 11-es tételre, lombosmohából és elevenszülőkből jó vagyok.
Gyorsan elkaptam még Marika nénit, a történelem tanárunkat, ha egy picit is szeret, tartsa távol tőlem a rómaiakat.
Elfelejtettem mesélni a vizsgabiztosunkról. Hölgyet kaptunk, illetve... egy nőt. Már eleve ott rosszul indult a történet, hogy júliusban vizsgáztunk, mivel 40 fok volt árnyékban. A nő kb. 150 kiló volt, úgy 50 év körül / a klimax közepén/, talpig nylonban. Rajta kívül már csak mi éreztük kellemetlenebbül...őt.
Az már kiderült, hogy az írásbeli vizsgákon mindenki átment, nekem mind a kettő ötös lett. Végül is nem csodálkoztam, tehetséges puskázó vagyok, még sokra vihetem.
Nyolc után öt perccel elindultam a vesztőhely felé.
Most is magyarral indítottunk, Berzsenyi- Magyarokhoz I-II- t húztam. Nyelvtani része: A stílus. Stílusom az van, de, hogy ebből mi lesz...?
Lujzi néni bátorítóan rám mosolygott, miközben a pad felé araszoltam, kezemben a szöveg gyűjteménnyel. Aztán araszoltam is vissza, mert nem jót hoztam el. Lujzi néni ekkor már nem mosolygott, szerintem sejtette, hogy gondok lehetnek.
Azzal kezdtem, hogy elolvastam a két verset. Ugye legalább tudjam, miről kell beszélnem. Abban csak reménykedtem, hogy a dátum az alján a keletkezés dátuma. A nagy, sűrű homályban annyi derengett, hogy a régi erkölcsöket akarta visszaállítani, de több nem igazán.
A nyelvtani része nem volt nehéz, azt tudtam, így amikor már hívtak, jobbnak láttam azzal kezdeni. Ne elsőre derüljön ki, milyen hülye az ember. 
Sikerült is elkápráztatnom az elnököt, nem is szólt közbe, csak a végén kérte, hogy példálózzam. Jaj!... Az nem példa, az állapot.
Nagyon okosat akartam mondani, mert tudtam, az irodalom tételnél csak a jóindulatára számíthatok, így hozzákezdtem: "Például, mikor egy régi, történelmi eseményt írunk le, úgy írjuk, hogy: A vár kapitánya hősiesen, utolsó szál emberéig védte a bástyát, de a túlerő legyőzte..., és nem úgy, hogy: Nagyon gáz volt, király csávó nem adott elég ipsét, így görény török simán letarolta a kecót, és a csóri katonák mind kimurdeltek..."
Mondókámat mélységes csend fogadta. Úgy emlékszem röhögni az oszifő kezdett el először, de, hogy a leghangosabb az elnök volt, az biztos.
Magabiztosságom pillanatok alatt visszakaptam, s bátran néztem a soha meg nem tanult irodalom tételemmel szembe.
Hosszú lenne leírni, hogyan kezdtem hozzá, a lényeg annyi, hogy gyakorlatilag nem csináltam mást, mint soronként felolvastam a verseket, és mindegyik sor után megjegyeztem: a régi erkölcsök ugyebár...
Sajnos nem szólt közbe most sem, hagyott beszélni. A végén kitört belőle a lelkesedés, hogy hát ilyet, eddig szinte csak felolvasták neki a műveket, én meg bezzeg, ez igen, ez elemzés, nem felolvasás... Hát mi? Lujzi néni is érezte, hogy azért ez nem volt teljesen gömbölyű, mert nagyon gyorsan átküldött történelem tételt húzni.
Marika nénit imádtam. A törit is, de Marika nénit jobban. Merőn néztem a cetlikék sorát, hátha kicsit kilóg valamelyik, hátha kikerülöm Rómát. Nem tudom miért utáltam őket ennyire, de tény, hogy róluk dunsztom sem volt.
Kihúztam a 9. tételt. Természetesen a lehető legrosszabb sikerült: Pannónia helyzete a római birodalomban, s a Birodalom bukása. Második kérdés: Kiegyezés.
Nem részletezem mit éltem át, szerintem sejthető. A kiegyezés nem volt érdekes, azt tudtam, talán lesz belőle egy kettes.
Sajna az elnöknek annyira tetszett a magyar feleletem, hogy kíváncsi volt a törire is.
Marika néni nagyon derűsen fogadott, mivel teleírtam két lapot a vázlatommal, csak azt nem sejtette, hogy ez egyik sem Róma.
Érettségin arra lehetőség van, hogy a második kérdéssel kezdjem, így én ezt kihasználva, röpke negyedórát csak kiegyeztem. Azt hiszem lehet valami védőangyalom, mert alig hangzott el az első akadozó mondat Pannóniáról, az elnök elvonult a mosdóba, mondván ő újabb negyedórát nem bír ki. Marika néninek viszont ennyi bőven elég volt. Azt mondta, nem akarja elveszíteni azt az illúzióját, hogy tudom a történelmet. Nagy kegyesen meghagytam hitében.
Ildi néni előtt is ott sorakoztak a tétel papírkák, ám ott virított félig kitolva az én lombosmohám. Több se kellett, kihúztam a nyerő kártyámat... aztán kapaszkodtam az asztal sarkába rendesen, mert a meglepetés hatalmas volt. Ildi néni 11. tétele meg sem közelítette a lombosmohát. Mivel ő a saját osztályában is vizsgáztatott, nála a 11-es tétel a sejtmembrán és a csótány emésztőszervrendszere volt. Még jóindulatúan meg is kérdezte, hogy adjon- e fényképet segítségképp. Én köszönettel visszautasítottam, mivel elkövettem azt a hibát, hogy reggeliztem.
Máig nem emlékszem, hogy feleltem biológiából, csak azt tudom, hogy a tanárnő azt kérte, ne beszéljek tovább, részéről bőven elég volt belőlem.
Hát vége, lefeleltem mindenből. Más kérdés, hogy hogyan. Mondjuk azt külön kegyetlenségnek tartom, hogy bent nem mondják meg, sikerült- e, hányast kaptunk, vagy valami ilyesmi. /Ajánlom az érintettek figyelmébe!/
Még három órát kellet várni, mire megkaptuk a bizonyítványt. Mikor szólítottak minket a terembe, úgy láttam, az én bizonyítványom fekszik legfelül. Kész, megbuktam.
Az elnök elmondta, mennyire jól érezte magát /mi is/, milyen kiválóan teljesített az osztály, és hogy ő nem szokott elnöki dicséreteket osztogatni, de most kivételt kell tegyen, annyira meg volt elégedve az egyik vizsgával..., és kezébe vette a legfelső bizonyítványt. Ezek szerint az nem az enyém, rosszul láttam. Viszont akkor lehet, hogy mégsem buktam meg.
Épp ezen morfondíroztam, mikor az egyik osztálytársam úgy hátba vágott, hogy azt hittem elterülök a padlón. Odasziszegtem neki, hogy köszike, de nem fuldokoltam, mire ő fülig érő szájjal azt válaszolta, hogy először is úgy tűnt, másodszor pedig, menjek már ki a bizonyítványomért, mert pont negyedszer szólítanak.
Szerintem nálam értelmesebb arcot nemigen vághatott még senki, mert az egész osztály röhögött. Nem akartam hinni a fülemnek. Nekem. Elnöki dicséret. Az nem semmi. Képzelem, hogy feleltek a többiek, ha az enyém lett a legjobb.
Mikor később hazatelefonáltam, anyu síri hangon csak annyit mondott: baj ne legyen belőle. Miből? Hát abból, hogy túszul ejtettük a tanárokat, és kizsaroltuk a jegyeinket. Köszönöm szépen, még a saját szülő anyja sem bízik az ember képességeiben.
Hát így zajlott az én érettségim. Egyszer majd elmesélem a lányomnak, ha már ő is túl van rajta. Addig izguljon csak. Úgy az igazi.

vége