Kutya egy élet!

Nem is tudom, hol kezdjem. Talán illene bemutatkoznom. Pici a nevem, de még sok minden másra is hallgatok. Már persze, csak ha kedvem van! A Tutyi, a Kölökkutya még oké, de a Kis Pisisre, meg a Büdös Kis Szőrcsomóra elvből nem reagálok.
Az sem mindegy, hogyan hívogatnak. Ha a gazdi dühös rám, akkor pláne nem csinálok semmit, a kisgazdi úgyis mindig megvéd.
Bár egyszer kaptam egy nagyot a fenekemre az újsággal, állítólag nagyon rosszat csináltam. Pedig én csak kíváncsi voltam arra a hosszú, szőrös izére, amit a szúrós fára tekertek. Olyan vicces volt, ahogy a vége lengedezett. Csak kicsit játszani akartam, nem is vittem volna messzire. És milyen sokat dolgoztam vele, mire lejött! De elvették tőlem. Tiszta igazságtalanság.
Mondjuk erre is van egy módszerem. Azt már megfigyeltem, mennyire utálják, ha picikét szűkölök. Ha meg vonyítani is elkezdek, nyert ügyem van. Mindenki velem foglalkozik, csak hagyjam már abba. Sajnos a gazdit egyre nehezebb átverni, de a kisgazdit mindig sikerül.
A múltkor is épp befészkelődtem a puha ágyikóba, persze nem az enyémbe, mikor észrevett a gazdi. Olyan mérges volt, hogy még a kisgazdi sem tudott volna megvédeni. Ilyedtemben egy picikét be is pisiltem. Na erre lett igazán nagy balhé. A kisgazdi még az ölébe is fölvett, és azt kiabálta a gazdinak, hogy miatta idegösszeroppanást kapok. Azt nem tudom mit jelent ez, de ha többet vakargatják miatta a pocimat, akkor jöhet. Azt nagyon szeretem.
Azt is szeretem, amikor finom falatokat kapok tőlük. Kunyerálni szoktam egy kicsit, és a kisgazdi mindig ad is. Hiába mérges ezért a gazdi. Mindig azt mondja, ettől neveletlen leszek. Persze! Mert attól meg, amit ő csináltat velem, attól nevelt leszek, mi? Állj ide, állj oda, ülj le, feküdj le, hozd ide, tedd oda, adj pacsit, ne mozdulj... minden marhaságot kitalál. Amikor már nagyon unom, mindig megrángatom a nadrágját egy kicsit.
A másik kedvenc foglalatosságom, hogy ugatok egy keveset. A gazdi szerint inkább sokat, és azt is olyan hangosan, hogy leesnek a képek a falról. Mondjuk azok nem azért estek le.
Kicsit labdáztunk a kisgazdival. Nagyon jó volt, bár egy csöppet vizes lettem, amikor a kisgazdi beledobta a vizembe a labdámat. Gyorsan feltörölte a követ, én meg lenyalogattam a tükröt, de valahogy mégis rájöttek. Lehet, hogy amiatt a szőrös kis pamacs miatt, amivel feltörölte a vizet. Nagyon tetszett, ahogy ide- oda rángatta, de én voltam a gyorsabb, elkaptam. Igaz, valahogy maradt a számban is belőle. Na annak nem volt jó íze. Meg olyan furcsa buborékos lett a vizem, mikor ittam rá. Kicsit csuklottam is, meg hasmenésem is volt, de az nem biztos, hogy ettől. Lehetett a földtől is.
Abban olyan jó ásni. Igaz, hogy itt fent kevesebb van belőle, mint lent, de itt fent sokkal érdekesebb. Egyszer még egy gilisztát is találtam benne, mikor új földet öntöttek a virágokra. FÚÚ, abból lett az igazán nagy haddelhad. Meglátták, ahogy játszok vele a nagyszobában, és azt hitték, belőlem jött ki. Azt nem tudom, hogyan tud egy ilyen bennem lenni. Mindenesetre teletömtek keserű bogyókkal, még kiköpni sem tudtam, mert lenyomták a torkomon. De nem csak én jártam így. Hihi. A kisgazdit is teletömték.
Másnap találtam még egy gilisztát, de azt pont észrevették, mikor kihúztam a földből. Most semmit nem nyomtak le a torkomon, viszont mikor abbahagyták a visítozást, ismét kikaptam.
Sajnos, bármi tök érdekes dolgot kitalálok, annak mindig az a vége, hogy kikapok.
Kikaptam, mikor véletlen kiszakítottam az ülőjüket, pedig csak a lasztim gurult alá. Régen még befértem a lyukon, de most már beszorul a fenekem, ami- higgyétek el nekem- nem jó érzés.
Kikaptam akkor is, mikor az etetős gazdi vizes ruhákat lógatott valami szerkentyűre, én meg lerángattam. Pedig az is milyen jó móka volt.
És kikaptam akkor is, mikor véletlen arra a kis dobozra hasaltam az ülőjükön, és a nagydobozban ugrálni kezdtek az emberek. Akárhányszor rátettem a mancsom a dobozra, ugrálni kezdtek. Nagyon buli, próbáljátok csak ki. Ti biztos nem kaptok a feneketekre az újsággal. A kisgazdi sem kap, amit nagyon igazságtalannak tartok.
Képzeljétek, találtam valakit itt, aki olyan mint én. Nem találom mindig, csak akkor, mikor az ajtó mellett, abba a tükör valamibe kukucskálok. Utána akartam menni, ő meg ki akart jönni, de csak az orrom ütötte meg nagyon. Azóta nem szeretem, mindig jól rámorgok.
Tegnap eltűnt a bundám. Most fázok egy kicsit, de legalább nem abajgatnak a fésűvel. Nna, azt nagyon útálom! Általában kergetni kell, hogy meg tudjanak fésülni, mert magamtól én nem állok meg. Nem én! A vége úgy is az, hogy elkapnak, de legalább addig nagyon jól szórakozok. Úgy szeretek rohangálni. Fent mondjuk elég nehéz, mert minden csúszik. Egyszer úgy elcsúsztam a kanyarban, hogy a szekrényben kötöttem ki, és mindenféle dolog rám borult. Tehetek én róla, hogy pont nyitva volt? Majd elfelejtettem. Akkor is kikaptam. Meg a kisgazdi is. Minket valahogy mindig együtt szidnak le. És minket együtt nem érdekel. Hihi.
Igaz, mikor kihordtam a cipőket a szekrényből, azt egyedül csináltam. De azt is ő hagyta nyitva.
Ma rájöttem mitől lesznek vizesek a ruhák. Mikor az etetős gazdi belepakolja egy dobozba, még száraz és jó szagú, mikor onnan kiszedi, akkor vizes. És büdös! Nagyon rossz hangja is van, meg mozog is az a doboz, de én olyan bátor voltam, hogy bekukucskáltam az ablakán. Ott forogtak a ruhák. Forogni jó lehet! Mikor a gazdi nem nézett oda, belemásztam én is a ruhák helyére, de nem történt semmi. Picit hintázott, de nem forogtam. Viszont megint kikaptam. Hát ez van.
Hoppá! Úgy látom a kisgazdi már leágyazott magának. Tuti megint megszidnak, de olyan jó feltúrni az ágyát, úgy szeretek ott heverészni. Most sietnem kell!:)





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=10942