Harcolt bennem
a vad ösztön,
ősi erő tartotta
akaratom,
háborúra készült,
ki közeledett,
s halálos sebet
ejtett rajta kardom.
Nem szóltál,
nem néztél,
nem figyelmeztettél,
lassú, nesztelen
lépteiddel
túl közel
merészkedtél,
egyetlen repedés volt,
hol nem védett
páncélom,
egyetlen hajszálnyi
rés miatt,
erőtlenül
hanyatlott kardom…
De torz győzelmi
mámor helyett,
aggódó
pillantásod kísért,
nem diadalmaskodtál
haláltusám felett,
s könnycsepp hullt
életemért…
Imádkoztál,
győzzem le,
irdatlan akaratom,
tűnjön el
a düh belőlem,
s nyújtsam
segítségért karom…
Remény az,
mit szememben látsz,
kapaszkodó, vergődő,
ábrándos képzelet,
sorsom két kezedbe
adtam önként,
s lábaid elé teszem le
életemet.