Újra Húsvét!

Itt a tavasz, itt a tavasz legszebb ünnepe is a nyakunkon, s itt van újra a tavasz legutálatosabb velejárója: a nagytakarítás is.
Nekem sem kedvenc időtöltésem, de aminek meg kell lenni, annak sajnos meg kell lenni.
Családomat puhítom már egy hete, ne érje őket váratlanul, de Laci kijelentette, sajnos pont aznap valami halaszthatatlan dolga akad Kubában, a gyerek meg rutinosan már hozta is az üzenőjét, amiben az osztályfőnöke felmentést írt mindenféle porszívózás alól, mondván rengeteg a tanulnivalójuk a gyerekeknek, ám hamar meggondolták magukat, két napig nem kaptak vacsorát.
Imígyen megoldva a segítség, csütörtökön hajnalban nagy elánnal nekiláttam kipakolni a szekrényeket.
Bár ne tettem volna. Akármire, amit ki akartam dobatni velük, kórusban kiabálták, hogy azt aztán neeem, mióta keresik már, pont ez hiányzott... nekem is.
Megunva a dolgot mind a kettőnek egy szemeteszsákot nyomtam a kezébe, /persze a százhúsz literes fajtából/ ha nem pakolják tele egy órán belül, én megyek szelektálni. Ez hatott. Már fél óra alatt készen lettek, pedig állítom, volt olyan szekrény, amit ki sem nyitottak.
A ruhákat is át akartam nézni, de félreérthették az ollót a kezemben, mert a gyerek bőgni kezdett, Laci meg felszerelt egy lakatot a szekrényajtóra sebtiben, és lenyelte a kulcsot. Érdekes lesz holnap felöltöznie, de nem firtattam a kérdést. Az feltűnt ugyan, hogy a kutya is gyorsan összeszedte a játék zoknijait, a fekhelyére hordta és elterült rajta, de azt azért nem hiszem, hogy rá is így hatott volna a takarítás.
Az ablakmosás nálunk hagyományosan férfimunka, Laci nem is engedne ki az ablakba a hetedik emeleten. Viszont abból is rettentő elege lett hamar, hogy én ott álltam a háta mögött,és hangosan aggódtam. Fél óra után közölte, még egy mondat, és inkább megnézi, nincs e anyuéknál a műhelyben. Közöltem vele, kár a fáradtságért, nincs ott, momentán itthon lóg az ablakban, de ettől nem lett boldogabb.
Én sem attól, hogy a függönyöket véletlen a háromórás, kilencvenfokos fehérneműmosásra kapcsoltam be. Baj nem is lett volna, ha ez kiderül az első tíz percben, de két és félóra után már mindegy volt nekik. /Úgy sem szerettem már őket, de ez titok, a Laci úgy tudja, hogy menthetetlenek voltak./
Gyönyörű fehérségük átment krémszínűbe, de nekem hiába a kedvencem a vanília, így azért mégsem az igazi. Sajnos el kellet szaladjak a Praktikerbe, új függönyök kellenek, ilyen ocsmány, agyontöredezett rongyokkal nem jöhetnek a locsolók. Laci próbált ellenkezni, nálunk még a büdös életben soha nem voltak locsolók, mivel soha egy napot nem vagyunk itthon az ünnepek alatt, de ez nem úgy van! Az látszik kívülről is. Az sem hatott meg, hogy a legközelebbi szomszéd légvonalban is minimum száz méternyire van tőlünk. Megígértem, sietek, mire kész az ablakokkal, a porszívózással és a portörléssel, már itthon is leszek.
Tényleg nem csavarogtam sokat, csak a Praktikerben nem volt olyan ami tetszett volna. Az OBI-ban meg roppant drágák voltak. A Baumax-ban nem vállalták azonnalra a varrását, a YSK-ben meg nem voltak jók a kész méretek. Végül bent a belvárosban találtam egy nagyon jó kis maszek méteráru boltot, meg is lehetett várni, amíg elkészülnek a függönyök.
Nagyon elfáradtam, mire hazaértem, hál'istennek addigra Laciék már kész is voltak a takarítással. Kicsit rondán néztek ugyan rám , de mit lehetett volna tenni? Kényszerhelyzetben voltam.
A nappaliba gyönyörű ekrü színű voál-függönyt vettem, a többi szobába igazi vaníliát találtam. Mikor csomagoltam ki, Laci egyre rondábban nézett. Nem igazán értettem miért, csak mikor behozta a régi rongyokat, akkor esett le a tantusz, ő nem látja a különbséget a kettő között. Pedig van ám,nem is kicsi! Az esése, az anyaga, a mintája, és igenis a színe is különbözött a régitől. De ezt egy férfi nem értheti, nekik ehhez nincs szemük igazán.
Arra már nem volt bátorságom, hogy megkérjem, rakja is fel, tudom, hogy most kicsit ki van hegyezve a függönyökre. Felraktam én, majd le szakadt a karom. Mikor már lógott, derült ki, hogy azért ezt is ki kéne vasalni, az meg tényleg nem megy egyedül, mivel csak a nagyszobai tizenkét méter hosszú, valakinek tartani kell. Úgy vettem észre Lacinak valamiért nagyon vörös lett a feje, mondtam is neki, hogy az ő korában már ezek szerint nem szabad ennyit hajolgatni,miért nem vigyáz magára kicsit jobban?
Vasalás után nekiálltam újra fel csipeszelni a függönyöket, de valahogy nem úgy léptem a létrára, ahogy kellett volna. A férjem szerint ott szúrtam el a dolgot, hogy ma felébredtem egyáltalán, de leginkább ott, hogy harisnyában és papucsban próbáltam meg felmászni rá.
A bokám pillanatok alatt a duplájára dagadt, nem volt mit tenni, irány az ügyelet.
Szerencsénk volt, nem voltak előttem tíznél többen, este nyolcra már be is jutottam.
Kedves, fiatal doki volt,barátságosan fogadott még az egész napos ügyelete után is, bár némi felleget azért láttam az arcán átsuhanni, mikor kérdésére, miszerint, mi a túrót csináltam, azt feleltem: félreléptem.
Következő kérdése az volt, hogy az úr dühös arccal a váróban az oka, vagy a következménye a sérülésemnek. Ekkor már én is sejtettem, félreértettük egymást, elmagyaráztam neki esetem a harisnyával és a létrával, így rájött férjem enyhe lila ábrázata ,az egész nap végeredményeképp pompázik imígyen a váróban. Valahol a szíve mélyén minden férfi csak férfi marad, mert mikor kitoltak a gipszelőbe /bokaszalag- szakadás/ csak annyit mondott, ő megérti.
Én nem. Mi rosszat csináltam? Én csak azt akartam, hogy az ünnepekre szép, tiszta legyen az otthonunk. Engem ki ért meg?





Az írás megjelentetője: Fullextra.hu
http://www.fullextra.hu

Az írásmű webcíme:
http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=10971