Még dobban a szív, de már nem fájhat,
Még lüktet a vér, de már nem árthat.
Megfakult, halványult, rég feledett érzések,
Mámoros pillanatok, emlék- töredékek.
Annyiszor elképzeltem, mi lehetett volna...
Annyiszor úgy éreztem, jók lehettünk volna…
Másként történt, döntöttél, akkor s ott, helyettem,
Másként történt, döntöttél, s én csendben szenvedtem.
Összetört a szívem milliárd darabra,
Cserepein sétáltál, azt földbe tiporva.
Az idő langyos gyógyír, enyhülés a sebekre,
De gránit- páncélt borít haldokló kis lelkemre.
Nem engedek többé, ti ájult- bódult érzések,
Prédája nem leszek többé senkinek… én félek.
Inkább a biztonság, a mély, töretlen szeretet,
Hisz a lángoló érzések csak hamuvá perzselnek.
Szabad lettem végre, az évek szabaddá tettek,
Lehullt minden béklyó, hangod már nem érinthet meg.
Első voltál, maradsz is, ameddig csak élek,
De megtanultam ez életre, kit s miként szeressek.
Nem fáj a múlt, Kedves, könnyedén felejtek,
Mosolyod még a régi, de már nem ismerlek.