Hazafelé
Hosszú árnyékok röppennek,
eső áztatja az út porát,
illanó reflektorok fénye vakítja
feltörő gondolataim hosszú sorát.
Ködösen sötét az éjszaka,
körbefon a vágyott melegség,
körbefon, ám gép, mi adja,
egy lelketlen, szívtelen, jéghideg gép.
Tompuló álmaim húzzák szemhéjam,
tarkóm égeti az órák hosszú sora,
pihenőért sikolt a lelkem, nyugalomért,
mit nem érezhetek talán soha.
Csak egy pillanatra csukódik le szemem,
csak egy pillanat műve az egész,
centinként sodródom az út mezsgyéjére,
vékony a korlát, s szűnik az egész.
Fáradt vagyok.
Ólomnehéz kezekkel kapaszkodok,
ólomnehéz gondolatokkal mozdulok,
ólomnehéz pillanatok vánszorognak,
ólomnehéz test csapódik a falnak…
Fáradt vagyok.
|
|