Kő repült, tudatlan kődarab, Csak, mert olyan hang szólt, Mi sokakat felkavart. Nem hamis, nem hazug, Igaz sorok, Időtlen, De talán hangosan szólt, S repült a kő erősen. Én nem félek senkitől, De kitől is kellene? Attól az alattomtól, Ki a követ repítette? Rám? Hisz ugyanúgy Itthon vagyok, Ugyanúgy beszélek, Ugyanúgy hallgatok, S ugyanúgy érzek! Ne engem bánts, A bajt nem én hoztam, Csak egy gyönyörű zenét Hallgattam az autómban.
