Idő… te kegyetlen,
rohansz,
nem nézel,
csak rombolsz.
Lelketlen szavak,
hallgatok.
Szívem megszakad,
de igazat adok,
mert jól tudom,
minden hamisság,
jól tudom, nincs
ebben igazság.
Csak némi idő,
mi adatott,
az is csak pillanat,
csak ennyit hagyott,
de legalább hagyott!
Hadd éljem, érezzem,
hadd tudjam,
mi lesz vesztem.
De hát kegyetlen,
mégis a létem,
ezek, miket loptam,
titokban szakítottam.
Függő miértem elsorvad,
időm egyre csak halad…
Kitelik,
mire felszikrázik a nap,
hol enyhe nyári szellő
simogat,
s lágy sugara…
az az átkozott,
temérdek sivatag,
mivé változott…
amivé változtatott.