Így él bennem
Úgy hiszik, önző a szerelem,
S csak akkor igazi, ha
Beszippantja létem, ha
Uralkodik a mindennapokon,
Kisajátítja minden pillanatom…
Igen, talán legbelül így kell lennie,
Szívemben így él, égig így emelne…
De veszítenék!
Tűz ég benned, vad, nyers erő,
Mi tomboló lávaként robban elő…
Hogyan zaboláznál egy áradó folyamot?
Meg tudnál állítani egy dübörgő forgatagot?
Vihar vagy Te, őrjöngő orkán,
Mi kietlen vidéket hagy maga után,
Puszta léteddel rengeted a földet,
Hasítod darabokra e drága kincset,
Hegyek repedéseiből
Kis patakként csillogsz,
De erősödik sodrásod,
S a völgy alján már tombolsz.
Ragadod, mi utadban áll,
Elmosod, ki veled szembeszáll…
Én nem merek,
Meghajlok akaratod előtt,
Nem gátollak,
Nem zabolázom erőd.
Hisz, ilyennek szeretlek,
S ez az igazi szerelem,
Elfogadni teljesen, nem
Változtatni lényeden.
|
|