Bódulat
Aprócska üvegfiola,
Ezüst csillanás a napban,
Kincset rejt dugója,
Egyetlen vigaszt a fájdalomban.
Tompán rémlik minden…
Hatalmas lámpa a zöld szobában,
Mint tüzes, izzó napkorong,
Éget örökre lyukat retinámban.
Már csak körvonala,
Mi látszik a létnek,
Színes képek rohannak,
Gyönyörű emlékek…
Egy sosemvolt világ, hol
Járok könnyed léptekkel,
Sosemvolt érzések,
Tele hazug reménnyel…
Fehér fényű fájdalom, mi
Bódult tudatomba hasít,
Rombolja mi megmaradt,
Akaratlan bábbá alacsonyít.
Némán könyörgöm,
Adj nekem nyugalmat,
Hadd jöjjön a zsibbadás,
Hadd építsek hatalmas falat.
Lassan csordogál,
Cseppekként halad a gyors halál,
Érzem már melegségét,
Szívemhez is utat talál.
Páncél jegét olvassza,
Talán dobban egy utolsót,
Gyilkos forrósága, mi
Éleszt benne illúziót.
Cseppenként halad a méreg…
Cseppekként halad…
Cseppekként…
Míg semmi nem marad.
|
|