Hosszú álom 2.

Tamás csendben hallgatta az esőcseppek koppanását az ablakon. Lassan odafordította a fejét, s úgy bámulta az üvegen szertefutó kis patakokat.
Négy hónapja, hogy semmit nem tudott a feleségéről, és a kislányáról. Négy hónapja annak, hogy Móni elhagyta, s egy szürke délután minden holmiját hazaszállított a szüleihez. Drága, kicsi Lili, annyira hiányzott neki. Édesanyja kitapétázta a kórtermet a fényképeivel, s így nyomon követhette, hogy növekszik, de borzasztóan vágyott rá, hogy végre láthassa is, még ha csak egy pillanatra is.
Már nem volt lélegeztető gépen, a tubus is kikerült a torkából, de a gégemetszés miatt, még mindig nem tudott beszélni, alig tudott hangot kiadni.
Minden nap jött a gyógytornász hozzá, kemény munka volt, az elhalt, elsorvadt izmokat újra életre kelteni. A balesetben eltört a nyakcsigolyája, így sokáig kérdéses volt, tud-e majd egyáltalán járni még valaha az életben.
Nem akarta feladni a küzdelmet, de annyira nehezen tartotta magát. Becsapták, elárulták, hazugság volt az egész eddigi élete.
Szülei léptek be a kórterembe, s mögötte… alig hitt a szemének. Mögötte ott jött a felesége, karjában egy ici – pici kis zöld batyu: Lilike.
Móni nem szólt hozzá, odaadta Márti néni kezébe a gyereket, majd a falhoz lépett, s onnan nézte a férjét.
Lili tüneményes volt, nagyon sokat nőtt. Érdeklődve nézte a gépeket, a villogó kis lámpácskákat az oldalukon, a sok csövet, drótot… számára ez érdekes volt, nem ijesztő.
Tamás óvatosan felemelte a kezét, és megérintette kislánya arcocskáját. Mennyire várta már ezt a pillanatot. Most értette meg, miért kell harcolnia, miért kell életben maradnia minden áron. Hisz itt a kislánya, akinek szüksége van rá.
Hirtelen az egyik gép eszeveszett sípolásba kezdett, majd sorra a következő is, mígnem az összes kijelző veszélyhelyzetet diagnosztizált. Tamás nem érzett semmit, csak, hogy elfáradt, elálmosodott, szemei lassan lecsukódtak…

Márti néni idegesen járkált a folyosón. Már vagy két órája vártak ott, nem tudták mi történik bent az intenzív osztályon. Tamás bácsi fáradtan dőlt a falnak. Fohászkodott a jóistenhez, hogy ne legyen semmi baj, ha már eddig eljutottak, ha már annyi nehézségen túl vannak.
Tamás felesége nem volt velük, ő azonnal hazavitte a kislányt, amikor az orvosok kezelésbe vették a férfit.
A folyosó végén végre meglátták fiuk kezelőorvosát. Az arcából ítélve, nem voltak jó hírei, de a két idős ember reménykedve sietett elé.
- Túl van az életveszélyen- vágott a közepébe azonnal a fiatal doktor- de még nem vagyunk túl a nehezén.
- Mi történt?- kérdezte aggódva Tamás édesapja- Miért omlott megint össze ilyen hírtelen?
- Ez már nem a baleset következménye. Vírus támadta meg, ami sajnos a tüdejére húzódott. A láza nagyon magas, de remélem az antibiotikumos kezelésre jól fog reagálni. Reménykedjünk - fogta meg Márti néni kezét.


Barbara bosszúsan tette le a telefont. Nem kapott időpontot egyetlen gumiszerelő műhelybe sem. Idén hírtelen jött a hó, s mindenki ma akarta lecseréltetni a nyári gumikat. Ahogy lapozgatott a noteszében, ráakadt egy régi osztálytársa telefonjára. Tényleg, Árpi egy gumisnál dolgozik. Gyorsan tárcsázott, s két perc múlva elégedetten dőlt hátra. Másnap vihette is a kocsit.


A szerelőnél rögtön megismerte Árpit. Szinte semmit nem változott. Ugyanolyan jópofa, vicces figura maradt, mint ahogy húsz éve az emlékeiben élt. Vidáman idézték fel az emlékeket, s tíz perc után Barbinak már az oldala is szúrt a sok nevetéstől.
- Azt ugye hallottad, mekkora balesete volt Tominak?- törte meg Árpi a hirtelen beálló csendet.
- Igen, találkoztam Márti nénivel. Összefutottunk vásárlás közben. És? Hogy van?
- Nem jól. Még mindig az intenzíven van. Nagyon nehezen gyógyul. És Móni is…
- Ki? Ki az a Móni?
- A felesége.
- Nem tudtam, hogy hívják.
- Ja persze. Te nem ismerted őt. De a Krisztiánra emlékszel nem?
- A Mohácsira? Hát hogyne. Ő volt a legjobb barátja Tominak. De miért?
- Móni vele van.
- Tessék?- Barbara elkerekedett szemmel nézett a férfire- Hogy- hogy vele van? Mi ez az egész?
- Elhagyta Tomit.
- Mikor? Még a baleset előtt?
Árpi elhallgatott, s zavartan elfordult. Idegesen elkezdte a szerszámokat pakolgatni az egyik asztalról a másikra, miközben Barbara szoborrá merevedve állt a műhely ajtajában.


Márti néni boldogan ment be a kórház ajtaján. Végre, végre történik valami, ami hatalmas lépésnek számít. Ma kivihetik Tomit sétálni a kertbe. Persze nem tud járni, de a tolószékben talán sikerül kigurítani a friss levegőre. Ki kell mozdítani abból az apátiából, amibe most belesüllyedt, mert így sokkal nehezebben gyógyul.
Hozott elég meleg ruhát, ahhoz, hogy a legyengült szervezet kibírja azt a pár percet a hideg levegőn, s a betegszállítók is ott lesznek, hogy segítsenek, ha kell.

folyt. köv.